2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kék hírek

Gipszelt kézzel verte nyakon a sétálót

A garázdaság vétsége és könnyű testi sértés vétsége miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség vádirata alapján az Esztergomi Járásbíróság 1 év 11 hó börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a többszörös visszaeső férfit, aki gipszelt kezével ütött meg egy járókelőt, az ügyészség súlyosításért fellebbezett az ítélettel szemben.

  • Gipszelt kézzel verte nyakon a sétálót

A férfi 2019. március 18. napján 13 óra körüli időben Esztergomban a Jókai utcában haladt a Széchenyi tér irányába élettársával, amikor velük szembe, az Árok utca irányába haladt sértett és osztálytársa, akik ekkor jöttek ki közeli gimnáziumból.

A férfi jobb kezén egy korábbi sérülése miatt gipszkötés volt elhelyezve. A gipszkelt kezű férfi és élettársa elhaladtak a sértett és osztálytársa mellett, majd néhány méterrel távolabbról a férfi a sértett és barátja után ordított, őket indulatosan „mit képzeltek?” kérdéssel számonkérte, majd visszafelé indult a sértett és barátja irányába, akik nem értették ezt viselkedést.

A férfi odaért az időközben megálló sértetthez, akit élettársa útmutatása alapján számon kért, amiatt, hogy élettársa elmondása szerint a sértett korábban több alkalommal cigarettát kért tőle, aki nem adott neki, ezért őt a sértett megkergette. Az elkövető a választ meg sem várva sértettet 3 alkalommal a gipszkötésben lévő jobb kezével megütötte, az ütések sértett arcának bal fül alatti részét és nyakának bal oldali részét találták el. A sértettnek emiatt 8 napon belül gyógyuló arczúzódása keletkezett.

Az Esztergomi Járásbíróság az elkövetőt 1 év 11 hó börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte az elkövetőt.

Az ügyészség az elsőfokú ítélettel szemben, a vádlott terhére, a szabadságvesztés és a közügyektől eltiltás súlyosításáért jelentett be fellebbezést. A vádlott és védő enyhítésért jelentett be fellebbezést.

Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!