2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Sajtóklub 08:05

Kék hírek

Futárokkal akart kábítószert hozatni Magyarországra egy szerb férfi

Autóban elrejtve 12 kilogramm amfetamint akart Magyarországra szállíttatni két, Németországban lebukott magyar futárjával az a szerb férfi, aki ellen a Zala Megyei Főügyészség emelt vádat - közölte a főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel.

  • Futárokkal akart kábítószert hozatni Magyarországra egy szerb férfi

Pirger Csaba az előzményeket ismertetve elmondta: a 43 éves, Zala megyében élő szerb férfi még 2019-ben repült Rotterdamba, hogy egy holland férfival felvegye a kapcsolatot, de néhány héttel később az ottani hatóságok négy kilogrammnyi, MDMA tartalmú kábítószer miatt elfogták a kapcsolatát. Pár hónap múlva a férfi újból Rotterdamba repült, hogy egy másik holland kábítószer-kereskedővel találkozzon, akivel meg is állapodott abban, hogy 12 kilogrammnyi kábítószert vásárol.

A szerb férfi visszautazott Magyarországra, ahol két ismerősét bízta meg a drog hazahozatalával, cserébe pénzt és kábítószert ígért. A két magyar férfi személyautóval Hollandiába utazott, ahol megvásároltak egy kábítószer elrejtésére preparált furgont, az árut pedig a szerb férfi sms-ben és telefonon folytatott folyamatos irányítása mellett vették át az eladótól.

A főügyészség vádirata szerint a holland közreműködőkkel, illetve több autó- és helyszínváltással kísért ügyletet követően a futárok a furgonban elrejtették a jelentős mennyiségű kábítószert, de Németországon átutazva a rendőrök elfogták őket. A két férfi tavaly márciusban öt és fél, illetve négy év börtönbüntetést kapott a német hatóságoktól.

A Zala Megyei Főügyészség a visszaesőnek számító szerb férfi ellen társtettesként, különösen jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-birtoklás kísérlete miatt emelt vádat. Ha az előkészítő tárgyaláson teljes beismerő vallomást tesz, nyolc év fegyházbüntetést kaphat a főügyészségi indítvány szerint.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

Annak ellenére, hogy a Kutyapárt megnyerte az előválasztást a Hegyvidéken, Gyurcsányék ráindítják a jelöltjüket. A Kutyapárt szerint a DK, a DK szerint a pedig Kutyapárt az akadálya annak, hogy legyőzzék a Fideszt a XII. kerületben.
Verstappen nyerte a sprintfutamot

Verstappen nyerte a sprintfutamot

A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok versenyzője nyerte a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati sprintfutamát.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült + videó

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült + videó

Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál, a vétkes sofőr elmenekült, ezért hajtóvadászatot indítottak utána – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt folytat eljárást a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy nő ellen, aki a gyanú szerint bántalmazta csecsemőjét - közölte az MTI-vel kedden a főkapitányság sajtóreferense.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!