2025. 02. 10. Hétfő Elvira napja
Jelenleg a TV-ben:

Küldetés

Következik:

Komment 05:00

Kék hírek

Focistát bántalmazó szurkoló ellen emeltek vádat Nógrád megyében

A Balassagyarmati Járási Ügyészség végrehajtandó börtönbüntetést indítványozott egy 52 éves szurkolóval szemben, aki egy labdarúgó mérkőzés után olyan erővel fejelt meg egy játékost, hogy annak eltört az orra - közölte a Nógrád Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

  • Focistát bántalmazó szurkoló ellen emeltek vádat Nógrád megyében

Az eset 2021. október 24-én Nógrádsipeken történt, ahol megyei III. osztályú bajnoki mérkőzést játszott a hazai csapat a ludányhalásziak ellen, és a meccs lefújása után a játékosok között szóváltás alakult ki - írták a közleményben.

A vitát a nógrádsipekiek egyik játékosa próbálta csitítani, amikor az egyik szurkoló odalépett hozzá és lefejelte; a focista orrcsonttörést szenvedett.

A büntetett előéletű vádlottnak a sportrendezvényen tanúsított kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartásáért is felelnie kell a bíróság előtt - írták a közleményben.

Vele szemben súlyos testi sértés bűntette és nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt emeltek vádat.

Az ügyészség börtönbüntetést és közügyektől való eltiltást indítványozott, továbbá azt is, hogy a szurkolót tiltsák el a Magyar Labdarúgó Szövetség versenyrendszerében megrendezett sportrendezvények látogatásától.

Hozzátették: arra az esetre, ha a vádlott az előkészítő ülésen beismeri a bűncselekmény elkövetését és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, az ügyészség 1 év 6 hónap börtönbüntetés, 2 év közügyektől eltiltás, valamint 1 év sportrendezvények látogatásától eltiltás kiszabására tett mértékes indítványt a vádiratban.

Mivel a vádlott a bűncselekményt egy korábbi felfüggesztett fogházbüntetés próbaideje alatt követte el, elítélése esetén annak az egy év időtartamú szabadságvesztésnek a végrehajtását is el kell rendelni - írták.

 

 

MTi

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Jard – Hogy jutott be az elzárkózott nőhöz a gyilkosa? + videó

Jard – Hogy jutott be az elzárkózott nőhöz a gyilkosa? + videó

Mielőtt Tasnádi Péter mint „felkent maffiafőnök” szerepelt volna a médiában, már azelőtt ismerte Kovács Lajos nyugalmazott rendőrezredes, ugyanis általános iskolában osztálytársak voltak – erről is beszélt a Jard című podcastműsorunkban a legendás nyomozó Kisléghi-Nagy Rudolf műsorvezetőnek.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Tűztragédia történt Somogyváron

Tűztragédia történt Somogyváron

Kigyulladt egy családi ház a Somogyvárhoz tartozó Besliahegyen, egy ember meghalt - közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője pénteken az MTI-vel.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!