2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben

Következik:

Híradó 12:00

Kék hírek

Fenyő-gyilkosság - vádat emeltek a volt fővárosi főügyész ellen

Hivatali visszaélés bűntette miatt vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) Ihász Sándor volt fővárosi főügyész ellen, akit azzal vádolnak hogy a Fenyő-gyilkosság ügyében bizonyítékokat tárolt a hivatalában, amelyeket nem adott át a nyomozóhatóságnak.

  • Fenyő-gyilkosság - vádat emeltek a volt fővárosi főügyész ellen

A Központi Nyomozó Főügyészség vezetőjének hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleménye csak monogrammal jelöli a volt főügyészt.

Keresztes Imre azt írta: a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentésére indított eljárásban a KNYF 2018. április 20-án gyanúsítottként hallgatta ki a volt főügyészt, aki nem ismerte el bűncselekmény elkövetését. Dr. I. S. P. - aki ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróságon nyújtották be a vádiratot - szabadlábon védekezik - tette hozzá.

A főügyészség 2018 áprilisában azt közölte: a gyanú szerint a volt főügyész 2017 októberében hivatalában átvette a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatos beszélgetésekről készült hangfelvételek leiratát. Az átadó az utóbb felbujtással meggyanúsított egyik férfi volt, aki azért fordult az általa ismert főügyészhez, hogy tanácsot kérjen tőle.

A Központi Nyomozó Főügyészség szerint Ihásznak fel kellett ismernie, hogy a leiratban foglaltak olyan új bizonyítékok, amelyek jelentős mértékben hozzájárulhatnak az emberölés felbujtójának azonosításához, felelősségre vonásához. Ennek ellenére, ügyészi kötelességét megszegve, a bizonyítékokat nem adta át a nyomozóhatóságnak, hanem hivatali helyiségében tárolta.

Papp Gábor, Ihász Sándor ügyvédje még 2018 áprilisában az MTI-nek azt mondta: védence nem csupán visszautasítja a gyanút, "hanem olyan tényekkel is szolgál, amelyek önmagukban is cáfolják a gyanúsítást".

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült + videó

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült + videó

Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál, a vétkes sofőr elmenekült, ezért hajtóvadászatot indítottak utána – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!