2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar ráadás

Következik:

Hazahúzó 01:00

Kék hírek

Feljelentették MC Hawert

MC Hawer volt kedvese azt állítja, többször adott neki kölcsön, de hiába várta vissza pénzét.

  • Feljelentették MC Hawert

Koczka Géza, azaz MC Hawer a napokban bevallotta, kétszer is elkapták ittas vezetés miatt. Ezt azért vállalta fel a nyilvánosság előtt, mert volt párja, Zsuzsanna fenyegette őt, hogy ezt nyilvánosságra hozza. A mulatós sztár elmondta, valóban volt büntetve, kétszer is: elvették a jogosítványát ittas vezetésért. 32 és 35 évvel ezelőtt.

– Azért szakítottunk, mert szinte sose volt rám ideje. Hiába éltünk közös lakásban, volt, hogy hetekre eltűnt, telefonon sem lehetett elérni. Nem tudtam, hol és kivel van, mit csinál. Egyik ilyen esetnél felkerestem az édesanyját, majd a volt férjét, de sehol nem találtam, utána viszont nagyon kiakadt rám ezért, megfenyegetett, hogy feljelent. Ezek után döntöttem úgy, hogy jobb, ha külön válunk – mesélte a Blikk-nek MC Hawer.

Elmondása szerint a fenyegetések akkor kezdődtek, amikor tanúja volt, hogy a hölgy egy másik férfinak üzenget, ezért kiadta az útját. A lap információi szerint volt kedvese fel is jelentette a zenészt, mert többször adott neki kölcsön, de hiába várta vissza pénzét.

– Én úgy tudtam, ő és a férje februárban elváltak, de most kiderült, hogy Zsuzsa ebben is hazudott, és most is együtt vannak. Napi szinten kapok tőlük üzeneteket, azt állítják, több millió forinttal tartozom nekik, holott ez nem igaz, hiszen minden anyagi kérdést a szakítás után rendeztünk. Fenyegetnek, hogy lejáratnak, sőt, arra is utalgattak, hogy vigyázzak magamra, mert bármi történhet velem és a testi épségemmel – mondta a zenész, aki már fel is kereste az ügyvédjét, hogy feljelentést tegyen Zsuzsanna és férje ellen.

 

Fotó: Bors

Borsonline

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült + videó

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült + videó

Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál, a vétkes sofőr elmenekült, ezért hajtóvadászatot indítottak utána – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt folytat eljárást a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy nő ellen, aki a gyanú szerint bántalmazta csecsemőjét - közölte az MTI-vel kedden a főkapitányság sajtóreferense.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!