2021. 10. 24. Vasárnap Salamon napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Globál 09:00

Kék hírek

Fának hajtott, majd menekülni akart az embercsempész, a rendőrök elfogták

A baleset következtében a gépkocsiban utazó 31 migráns közül többen megsérültek.

Az egyenruhások – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Székesfehérvári Osztályának jelzése alapján – 2021. szeptember 27-én 19 óra 25 perckor az M1-es autópályán, Abda térségében akartak ellenőrizni egy osztrák rendszámú gépkocsit. A jármű vezetője menekülni próbált, majd Abda külterületén egy fának hajtott. A járőrök az autóban a 20 éves szerb sofőrön kívül további harmincegy, magát szír állampolgárnak valló személyt – köztük nőket és gyermekeket – találtak. A külföldi utasok személyazonosságukat, valamint magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, közülük a baleset miatt többen megsérültek. A sérülteket a mentők kórházba vitték, ellátásukat és meghallgatásukat követően társaikkal együtt - a hatályos magyar jogszabályok értelmében - visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A gépkocsi vezetőjét elfogták, előállítása a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra jelenleg folyamatban van. Ellene a nyomozók embercsempészés bűntettének gyanúja miatt eljárást indítanak.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Police.hu

Kép: Police.hu

Ezek is érdekelhetik

Kapcsolódó tartalmak

A rendőrök egy óra alatt elfogták

Több százezer forint értékben lopott el karórákat egy pásztói ékszerüzlet kirakatából egy 30 éves férfi. 2021. október 23.

Embercsempész az M5-ös autópályán

Az Autópálya Alosztály járőrei fogták el azt a férfit, aki gépjárművében 22 illegális migránst szállított. 2021. október 23.

Rendőri intézkedés a fővárosban

A rendőrök azért bilincselték meg férfit, mert előzőleg megütött egy padon ülő másik embert. 2021. október 23.

Legfrisebb híreink

Műsorok

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!