2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Kék hírek

Éveken keresztül bántalmazta élettársát

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki éveken keresztül, rendszeresen bántalmazta élettársát.

  • Éveken keresztül bántalmazta élettársát

Fotó: illusztráció (Shutterstock)

A vádirati tényállás lényege szerint a férfi rendszeres alkoholfogyasztó és az italtól veszekedőssé, agresszívvá válik. 2017. december hónap és 2020. április hónap közötti időszakban, táti otthonukban az ittas állapotú vádlott rendszeresen tettleg bántalmazta a mozgásában korlátozott sértettet, lökdöste, pofozta, ököllel arcul ütötte, fejét a szekrénybe verte. A sértett sérülései alkalmanként nyolc napon belül gyógyultak.

A vádlott 2020. április 26-án 20:00 óra körüli időben, táti otthonukban, szintén ittas állapotban, előzetes szóváltást követően ismét bántalmazta a sértettet. Ennek során őt a nyakánál fogva két kézzel ráncigálta, majd az ágyra lökte, és sértettet a fején, továbbá testszerte ököllel ütötte, valamint megszorította a sértett nyakát.

A bántalmazás következtében a sértettnek súlyos agysérülése keletkezett, továbbá fennállt az életveszélyes állapot bekövetkezésének a reális lehetősége is.

A főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével, valamint kapcsolati erőszak bűntettével vádolta meg a férfit és a vádiratban indítványt tett arra, hogy a Tatabányai Törvényszék börtönbüntetést szabjon ki vele szemben, továbbá tiltsa el őt a közügyek gyakorlásától.

Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt folytat eljárást a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy nő ellen, aki a gyanú szerint bántalmazta csecsemőjét - közölte az MTI-vel kedden a főkapitányság sajtóreferense.
Szörnyű tragédia: orosz rulett lehetett egy nagyatádi fiú végzete

Szörnyű tragédia: orosz rulett lehetett egy nagyatádi fiú végzete

Egy barcsi szakközépiskola tanulója volt az a fiú, aki a közelmúltban vesztette életét. A sonline.hu beszámolója szerint a városban az a szóbeszéd és az internetes kommentek is arról szólnak, hogy a nagyatádi illetőségű tanuló orosz rulett közben, fejbe lőtte magát otthon.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!