2021. 10. 24. Vasárnap Salamon napja
Jelenleg a TV-ben:

Szélesvásznú történelem

Következik:

Híradó 15:00

Kék hírek

Éveken át bűnszervezetben árulták a kábítószert + VIDEÓ

Sajtótájékoztatót tartottak a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Bűnügyi Osztályának vezetői a másfél évig tartó nyomozás részleteiről.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának munkatársai 2020. július 20-án a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda, a megye valamennyi rendőrkapitányságának rendőrei, valamint a NAV Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatóság EKÁER Ellenőrzési Osztályának járőrei, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Technikai Osztályának munkatársai együttműködve, összehangolt akció keretében csaptak le egy Tolna megyei kábítószer-kereskedő hálózat vezetőire és tagjaira. Az elfogásokra – mintegy 130 fő bevonásával – közel egy időben Tolna megye több pontján, Tolnán, Dalmandon, Kocsolán és Pincehelyen került sor, ahol hat főt vettek őrizetbe, majd közülük öt személy letartóztatását a bíróság később elrendelte.

A sajtótájékoztatón Bognár Péter r. őrnagy, az ügy előadója, a Vizsgálati Alosztály vezetője ismertette a nyomozás részleteit. Elmondta, hogy 2018 szeptemberében nyomozást rendeltek el kábítószer-kereskedelem bűntettének gyanúja miatt egy tolnai lakossal szemben, mivel a rendelkezésre álló adatok arra utaltak, hogy a férfi illegális anyagok – kábítószerek, új pszichoaktív anyagok – kereskedelmével foglalkozik.

A Tolna Megyei Főügyészség jóváhagyásával és szoros együttműködésével közös nyomozócsoportot hoztak létre a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodával. Közel két évnyi operatív feldolgozást követően sikerült részleteibe menően feltárni a személy tevékenységét. 

Megállapították, hogy bűnszervezetet hozott létre és működtetett a kábítószerek és új pszichoaktív anyagok kereskedelmére, melybe aldílereket és a kábítószereket mozgató személyeket is bevont. Az anyagok beszerzését, értékesítésének helyét, idejét, módját is maga határozta meg, továbbá az ellenértékük is a gyanúsítotthoz folyt be.

A felderítés során együttműködtek a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozóiroda Vagyon-visszaszerzési Hivatalával is az azonosított és gyanúsítottként számításba vehető személyek vagyoni viszonyainak felderítése és a bűnösen szerzett vagyon elvonása érdekében.

A nyomozás során összesen nyolc főt hallgattak ki gyanúsítottként. Közülük a bűnszervezet vezetője, egy 54 éves tolnai férfi, jelenleg is letartóztatásban van, további hat személy jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll.

A nyomozás során több tételben foglaltak le, 500 gramm feletti mennyiségben amfetamin tartalmú kábítószereket, azonban a nyomozás adatai szerint ennél jóval nagyobb mennyiségű illegális anyag értékesítését hajthatták végre az elfogást megelőzően. Kábítószer mellett új pszichoaktív anyagok – jellemzően szintetikus kannabinoid származékok - értékesítésével is gyanúsították a bűnszervezet egyes tagjait. A terheltekhez fogyasztóként köthető személyeket is intézkedés alá vontak, hozzávetőleg 40 főt.

A nyomozás során a gyanúsítottaktól több mint 55 millió forint értékben került sor vagyonelemek lefoglalására, zár alá vételére, melyek további sorsáról a bíróság rendelkezik majd. A bűnszervezet vezetőjének az illegális anyagok értékesítéséből bizonyíthatóan legalább 28 millió forint bevétele származott.

Az 54 éves tolnai férfival a nyomozás során jelentős mennyiségű kábítószerre, bűnszervezetben elkövetett kábítószer- kereskedelem bűntettének, kereskedéssel – bűnszervezetben - elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének és pénzmosás bűntettének megalapozott gyanúját is közölték.

Ezen bűncselekmények mellett járművezetés bódult állapotban és lőfegyverrel visszaélés bűncselekmény megalapozott gyanúját is közöltek az eljárásban más gyanúsítottakkal. Az ügy iratait a közelmúltban nyomozás befejezési javaslattal megküldték a Tolna Megyei Főügyészségnek.

A tájékoztatást követően Korcsmár Péter r. alezredes, bűnügyi osztályvezető válaszolt az újságírók által feltett kérdésekre.

Police.hu

kép: Police.hu

Ezek is érdekelhetik

Kapcsolódó tartalmak

A rendőrök egy óra alatt elfogták

Több százezer forint értékben lopott el karórákat egy pásztói ékszerüzlet kirakatából egy 30 éves férfi. 2021. október 23.

Embercsempész az M5-ös autópályán

Az Autópálya Alosztály járőrei fogták el azt a férfit, aki gépjárművében 22 illegális migránst szállított. 2021. október 23.

Rendőri intézkedés a fővárosban

A rendőrök azért bilincselték meg férfit, mert előzőleg megütött egy padon ülő másik embert. 2021. október 23.

Legfrisebb híreink

Szemét gyulladt ki a lakásban, menekültek a lakók

Felhalmozott hulladék égett tegnap Budapesten a VIII. kerületben, egy Bezerédi utcai lakásban. A tűz miatt harmincöt ember volt kénytelen egy időre elhagyni otthonát. A fővárosi hivatásos tűzoltók oltották el a lángokat.

Műsorok

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!