2025. 11. 06. Csütörtök Lénárd napja
Jelenleg a TV-ben:

Harsány

Következik:

Monitor 23:30

Kék hírek

Esélye sem volt a gyenge, idős asszonynak – unokája verte halálra

Felkavaró bűncselekmény Borsodban: Többszörösen minősülő emberölés miatt emelt vádat az ügyészség egy férfi ellen, aki bottal verte halálra idős, krónikus beteg nagymamáját.

  • Esélye sem volt a gyenge, idős asszonynak – unokája verte halálra

A vádirat szerint a vádlott egy borsodi településen családi házban együtt élt idős nagymamájával, aki krónikus betegségben szenvedett, kórosan lesoványodott, és gyenge fizikai állapotban volt.

Tavaly szeptemberben

a férfi vitatkozott nagyszülőjével, és az udvaron elrángatta a kerítés végéhez, ahol egy közel egy méteres bottal és puszta kézzel többször nagy erővel megütötte.

Azt írták, a sértett a bántalmazás során az átlagosat meghaladó testi és lelki gyötrelmet szenvedett el, és olyan súlyos sérülései keletkeztek, hogy a helyszínen meghalt.

Az ügyészség a büntetlen előéletű, letartóztatásban lévő vádlottal szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra.

Fotó: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!