2021. 11. 28. Vasárnap Stefánia napja
Jelenleg a TV-ben:

Szélesvásznú történelem

Következik:

Híradó 15:00

Kék hírek

Elrabolták L.L. Junior zenésztársának 16 éves lányát

Fehér Tünde Amandát egy fiatal fiú csalta ki a házukból, és ültette a saját kocsijába. A gyermek azóta ismeretlen helyen tartózkodik, a rendőrség körözést adott ki rá - írja a Borsonline.

Fotó: police.hu

Fehér Tibor, ismertebb nevén Beat kislányának kedd óta veszett nyoma. Azóta ugyan jelentkezett már a szüleinél, de azok szerint a kislányon látszik, hogy nem saját akaratából van ott, ahol épp tartózkodik.

Szöktetés áldozatai lettünk! Ez a fiú önkényesen a feleségévé akarja tenni az én érintetlen lánygyermekemet. a magyar törvények szerint ez bűncselekmény, a gyermekem még kiskorú

– mondta a Borsnak Fehér Tibor, Beat, a Fekete Vonat egykori tagja.

Az aggasztó ügy részleteiről a pénteken megjelenő Bors napilapban olvashatnak részletesen.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Rendőrkapitányság kéri, hogy Fehér Tünde Amanda tartózkodási helyéről információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es díjmentes segélyhívó számon.

Borsonline

Ezek is érdekelhetik

Kapcsolódó tartalmak

Öt kábítószer-kereskedelemmel, hat fogyasztással gyanúsított férfit fogtak el

A filmekbe illő akciók során több mint 5 kilogramm speedet és más egyéb drogokat is lefoglaltak. 2021. november 27.

Machétével támadott meg egy diákjaival utazó tanárt - VIDEÓVAL!

Az általános iskolai tanár diákjaival szállt fel az egyik budapesti villamosra, amikor a vádlott belekötött az egyik diákba, majd egy machetével támadta meg a tanulóit védő pedagógust. 2021. november 27.

Nagymamáját verte fejbe – életveszélyes sérüléseket okozott neki!

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség a letartóztatását indítványozta annak a középkorú férfinak, akit nagyszülőjét bántalmazta súlyosan. 2021. november 27.

Legfrisebb híreink

Műsorok

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!