2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kék hírek

Elítélték az SZFE-maszk miatt késelő férfi

Gyorsított eljárásban, hat év börtönbüntetésre ítélte a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság azt a férfit, aki februárban megkéselt egy nőt a csepeli 151-es buszon, mert SZFE feliratú maszkot viselt; a döntés ellen az ügyészség súlyosbításért fellebbezett - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője pénteken az MTI érdeklődésére.

  • Elítélték az SZFE-maszk miatt késelő férfi

Bagoly Bettina elmondta: a bíróság 7 évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta a férfit, akinek letartóztatását az ügyészi indítvánnyal egyezően fenntartotta.

Az ügyészség péntek délelőtt közölte közleményben, hogy bíróság elé állítják a csepeli buszon SZFE maszk miatt késelő férfit felfegyverkezve elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntette, valamint súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt.

A Fővárosi Törvényszék ugyancsak péntek délután adott hírt az ítéletről, amely szerint a sértett 2021. február 25-én reggel felszállt egy Csepelen közlekedő autóbuszra. A járványügyi intézkedéseknek megfelelően a száját és az orrát takaró maszkot viselt, amelyen jól láthatóan egy tiltakozást képviselő mozgalomhoz tartozást jelképező felirat volt olvasható. Az autóbuszon utazó vádlott felfigyelt a nő által viselt maszkon látható feliratra, amely miatt feldühödött és a sértetthez odalépve kötekedni kezdett vele, majd a szóváltásuk során szidalmazta és fenyegette is őt. A vita során a vádlott a nála lévő 8 centiméteres pengehosszúságú késsel megszúrta a sértettet az arcán. Ezt követően a terhelt a következő megállóban leszállt és elmenekült a helyszínről.

A bíróság elé állítás során - amelyen a vádlottat, a sértettet és egy tanút hallgatott meg személyesen a bíróság - a vádlott részben beismerte a bűncselekmény elkövetését és bocsánatot kért a sértettől is, aki ezt elfogadta.

A bíróság megállapította, hogy a férfi közösség tagja elleni erőszakot követett el, hiszen cselekményének motivációja a lakosság egy - a sértett maszkján lévő felirattal jelképezett - csoportja ellen érzett ellenszenve volt. Bár a nő a bántalmazás során 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, azonban figyelemmel a támadott testtájékra, az erőbehatásra és a használt eszközre, súlyosabb sérülés bekövetkezésének kockázata is fennállt, ezért a bíróság súlyos testi sértés bűntettének kísérletében is bűnösnek mondta ki a vádlottat.

A bíróság a büntetés kiszabása során enyhítő körülményként vette figyelembe a terhelt részbeni beismerését, a megbánását és azt, hogy az egyik cselekménye kísérleti szakban maradt.

Súlyosító körülmény volt azonban a férfi többszörösen büntetett előélete, az, hogy a cselekmény elkövetésétől a vele szemben korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztések és az ellene - hasonló jellegű bűncselekmény miatt - folyamatban lévő büntetőügy sem tartotta vissza. A bíróság azt is figyelembe vette, hogy a cselekmény több ember előtt, bennük riadalmat, félelmet keltve történt.

A bíróság a bűnismétlés és a - kiszabott szabadságvesztés tartamára tekintettel - a szökés, elrejtőzés veszélye miatt fenntartotta a vádlott letartóztatását.

Az ítélet nem jogerős, mivel azzal szemben mind az ügyészség, mind a vádlott és védője is fellebbezést jelentettek be.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!