2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 17:30

Kék hírek

Életfogytiglant kérnek Balla Irma gyilkosára

Az első fokon kiszabott büntetés súlyosítását indítványozta a Balla Irma meggyilkolása miatt elítélt vádlott ellen a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség – jelentette be tegnap a hatóság szóvivője.

  • Életfogytiglant kérnek Balla Irma gyilkosára

Lőrinczy György felidézte: a Nyíregyházi Törvényszék nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, és ezért nem jogerősen 15 év szabadságvesztéssel sújtotta. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség viszont életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés kiszabását tartja indokoltnak azzal, hogy a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját harminc év felett állapítsa meg a másodfokú bíróság.

D. Lajost első fokon idén januárban ítélték el. A vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett. Az ítéleti tényállás szerint a férfi 2007. április 7-re virradóra ölte meg áldozatát annak debreceni lakásában.

Az asszony holttestét fia fedezte fel, ő értesítette a rendőrséget. A nyomozók már 2007 májusában kihallgatták D. Lajost, aki a gyilkosság előtt segédmunkásként Balla háza mellett dolgozott egy építkezésen.

A férfinak alibit igazoltak a rokonai, mondván, otthon aludt azon az éjszakán. Amikor D.-t 2009-ben vagyon elleni bűncselekmények miatt elfogták, bevallotta a gyilkosságot, ám aztán visszavonta a vallomásait. Időközben pedig Balla fiát, Schönstein Sándort vádolták meg a gyilkossággal, és első fokon 12 év fegyházbüntetésre ítélték különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt.

A fellebbezés után a Debreceni Ítélőtábla új eljárást rendelt el, és a megismételt elsőfokú eljárásban a Debreceni Törvényszék bizonyítottság hiányában felmentette Schönsteint, amit a táblabíróság 2013 szeptemberé­ben jóváhagyott, így az ítélet jogerőre emelkedett.

Ugyanebben az évben az országos rendőrfőkapitány utasítására a nyomozás újraindult, és kiderült, hogy a hat négyzetméteres ágytakarót, amelyen az áldozat feküdt, senki nem vizsgálta az első nyomozásban. A takarón végül négy személy DNS-ét találták meg, köztük D. Lajosét is, aki akkor a más bűncselekmények miatt rá kirótt, 2019-ig tartó börtönbüntetését töltötte.

Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt folytat eljárást a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy nő ellen, aki a gyanú szerint bántalmazta csecsemőjét - közölte az MTI-vel kedden a főkapitányság sajtóreferense.
Szörnyű tragédia: orosz rulett lehetett egy nagyatádi fiú végzete

Szörnyű tragédia: orosz rulett lehetett egy nagyatádi fiú végzete

Egy barcsi szakközépiskola tanulója volt az a fiú, aki a közelmúltban vesztette életét. A sonline.hu beszámolója szerint a városban az a szóbeszéd és az internetes kommentek is arról szólnak, hogy a nagyatádi illetőségű tanuló orosz rulett közben, fejbe lőtte magát otthon.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!