2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kék hírek

Elárverezték a házát, egy hídról vetette a mélybe magát Imre

Oda a ház, oda az otthon melege, a biztonság, a sok-sok jó barát, oda minden, ami egy ember számára igazán fontos lehet – ilyen gyötrő gondolatok nyomaszthatták az egyik Heves megyei településen élő Imrét, akinek a házát hiteltartozás miatt árverezték el a hónap elején. A 69 éves férfi nem látott más kiutat, minthogy eldobja az életét, ezért a múlt pénteken levetette magát a hatvani buszpályaudvar fölött elnyúló Meszlényi hídról.

  • Elárverezték a házát, egy hídról vetette a mélybe magát Imre

– Reggel hatkor még elvitt kocsival a munkahelyemre, utoljára azt mondta, jön is értem este, de egy órával később már a rendőrök hívtak fel azzal, hogy a férjem öngyilkosságot követett el. Szomorúak voltunk és csalódottak is mindketten mostanában, hogy elveszik a házunkat, de ezen kívül nem vettem észre rajta semmi szokatlant – kezdte lapunknak a könnyeivel küszködve az 53 éves özvegy, aki azt kérte, ne írjuk le a nevét.

A házaspár két évtizede vett fel három és félmillió forint hitelt, amiből egy alkalommal másfél milliót egyben be is fizettek. A férfi nyugdíjából öt éve 70 ezer forintot vontak le havonta, de az asszony korábbi fizetéseiből is törlesztettek folyamatosan. Ennek ellenére – az özvegy elmondása szerint – a kamatok miatt a tartozásuk már a tízmilliót is elérte, a száz négyzetméteres, a jelenlegi piaci helyzetben több mint húszmilliót érő ingatlanjukat pedig csupán jóval áron alul, nyolcmillió forintért értékesítették az árverésen.

 

– Két hónapja kaptuk az első levelet az árverésről, s a férjem borzasztóan nehezen viselte, hogy elveszik az otthonunkat. Hiába van egy másik házunk kétszáz kilométerre, az ehhez képest egy romhalmaz, hiszen még az áram sincs bekötve, a fürdőszoba sincs kialakítva. És különben is, ide kötötte őt minden, húsz éve ez volt az otthonunk. Mindig azt mondta, én tartom benne a lelket, de ezek szerint nem bírta tovább. A forgalmijában hagyott egy cetlit, amire felírta a számom, hogy a rendőrök értesíthessenek – sírta el magát a talpig feketébe öltözött asszony.

 

Az 53 éves korára megözvegyült nő az elmúlt hetekben minden használati tárgyukon és bútorukon próbált túladni, a férje ruháit zsákokba tette, ám jó néhány holmi már nem kellett senkinek, ezek most az nappalijukban a földön hevernek. A lakásban már szinte minden össze van pakolva, az asszony rövidesen elhagyja az ingatlant.

– Sajnos, a férjemet már nem hozza vissza semmi. A politikusoknak viszont tenniük kell valamit, mert rengeteg család kerül utcára kisgyermekekkel. Ugyan nekem lesz hova mennem, de sokaknak nem akad segítsége – tette hozzá. A leendő ingatlanjára rengeteg pénzt kell költenie, a háza eladásával pedig még a teljes hiteltartozás sincs leróva, és egyelőre azt sem tudja, hogy a férjét miből temeti majd el, hiszen az erre kölcsönkapott összeget is levonta a végrehajtó a fia számlájáról. Aki segítene neki anyagilag, a szerkesztőségünket felkeresve megteheti.

 

El lehet kerülni a vagyonvesztést

 

Aki bajba került a hiteltörlesztéssel, semmiképp se tegyen úgy, mintha minden rendben lenne, hanem keresse fel a bankot és tisztázza, milyen lehetőségei vannak – tanácsolja Tóth Levente, a Bank360 pénzügyi vezetője. A szakértő emlékeztet rá, hogy a banknak is érdeke, hogy fizessen az ügyfél, ezért kompromisszumos megoldásokat fognak javasolni. Például a törlesztést átütemezését hosszabb futamidőre, vagy adóstárs bevonását. Megoldás lehet még a magáncsőd intézménye, amikor vagyonfelügyelőt rendelnek ki, aki felügyeli a család költéseit. Ezzel el lehet kerülni a teljes vagyonvesztést.

Az ingatlan árveréssel elvileg legvégső esetben szoktak élni. A jogban ugyanis létezik az úgynevezett fokozatosság elve, amelynek lényege, hogy elsősorban az adós rendelkezésére álló pénzből, bankszámlájáról, béréből vagy más jövedelméből járandóságából kell behajtani a tartozást. Ha rövid időn belül másképp nem lehetséges, akkor marad az ingatlanra vonatkozó végrehajtás, vagyis az árverés.

A kikiáltási árat a végrehajtó határozza meg az önkormányzatnál vezetett adó- és értékbizonyítványban feltüntetett érték alapján. Ez nem mindig fedi a valódi értéket, mert a nyilvántartás nem feltétlen veszi figyelembe az ingatlan egyedi sajátosságait. Ekkor kérhetik igazságügyi szakértő szakvéleményét is. A végrehajtó által megállapított becsértékkel szemben kifogást lehet benyújtani, ilyenkor azt a bíróság állapítja majd meg, szakértő közreműködésével. Az árverés nem személyes jelenléttel, hanem elektronikus úton zajlik. Az vehet részt rajta, aki az árverési előleget a végrehajtónál letétbe helyezte. A törvény szerint akkor érvényes a licit, ha eléri a kikiáltási legalább ár felét, lakóingatlanok esetében 70 százalékát, amennyiben az adósnak ez az egyetlen lakóhelye.

Van segítség!

Ha Önnek, vagy valakinek a környezetében segítségre van szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

 

Blikk.hu

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!