2021. 11. 29. Hétfő Taksony napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Vetítő 02:00

Kék hírek

Elaludt a rendőrautóban is

Két autó ütközött össze Újpesten, a balesetet követően az egyik sofőr elhagyta a helyszínt. A közeli erdőben fogták el a rendőrök – miután felébresztették. A férfit a járőrautóba ültették, ahol újra elnyomta az álom.

Áttért az úttest menetirány szerinti bal oldalára, majd nekiütközött a szemből érkező gépkocsinak egy autó Budapest IV. kerületében, az Íves utcában 2021. október 17-én délután. A balesetben senki sem sérült meg.

A vétlen sofőr rendőrt hívott, mire a feltételezett okozó elrejtőzött a közeli erdőben. Rövid keresés után megtalálták az addigra békésen alvó férfit. A rendőrök felébresztették, a járőrautóba ültették, és megpróbálták meghallgatni, de a férfi újra elaludt. Mivel az alkoholszondát sem tudta megfújni, mintavételre állították elő.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya cserbenhagyás vétség gyanúja miatt, szakértő bevonásával indított eljárást.​​

Police.hu

Kép: Police.hu

Ezek is érdekelhetik

Kapcsolódó tartalmak

Öt kábítószer-kereskedelemmel, hat fogyasztással gyanúsított férfit fogtak el

A filmekbe illő akciók során több mint 5 kilogramm speedet és más egyéb drogokat is lefoglaltak. 2021. november 27.

Machétével támadott meg egy diákjaival utazó tanárt - VIDEÓVAL!

Az általános iskolai tanár diákjaival szállt fel az egyik budapesti villamosra, amikor a vádlott belekötött az egyik diákba, majd egy machetével támadta meg a tanulóit védő pedagógust. 2021. november 27.

Nagymamáját verte fejbe – életveszélyes sérüléseket okozott neki!

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség a letartóztatását indítványozta annak a középkorú férfinak, akit nagyszülőjét bántalmazta súlyosan. 2021. november 27.

Legfrisebb híreink

Célpont: Cápák és jutalékok

A Hír TV oknyomozó riportműsorának első részében Karácsony Gergely és körének botrányairól, az ingatlanmutyikról és a BKV buszbeszerzési tenderéről rántottuk le a leplet. A továbbiakban a koronavírus-járvány negyedik hullámát vettük górcső alá. Műsorvezető: Gáll Csongor.

Áldott adventet kíván Orbán Viktor

Áldott adventet kíván a miniszterelnök is Facebook oldalán. Orbán Viktor azt írja: idén is több százezer levelet kapott és a legkisebbek is írtak. Arra is válaszol a videóban, hogy el tudja-e intézni, hogy legyen hó karácsonykor? Azt mondta: megpróbálta, de eddig még nem sikerült.

Műsorok

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!