2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kék hírek

Buszokra támadtak fegyveresek Dél-Szudánban, több utas meghalt

Ismeretlen fegyveresek tüzet nyitottak három buszra Dél-Szudánban, tíz ember meghalt, tizennyolcan megsebesültek és további húsz utast eltűntként tartanak nyilván - közölte kedden Justin Boula Daniel dandártábornok.

  •  Buszokra támadtak fegyveresek Dél-Szudánban, több utas meghalt

A rajtaütés 80 kilométerre délre történt a fővárostól, Jubától. Egyelőre nem tudni, ki állhat a támadás mögött, eddig egyetlen lázadószervezet sem jelentkezett elkövetőként. Hírügynökségek felidézték, hogy az ország átmeneti kormánya egy hete jelentette be a választások elhalasztását két évre.

Törékeny a béke a kelet-afrikai országban, amely alig két évvel függetlenné válása után, 2013-ban öt évig tartó, 400 ezer halálos áldozatot követelő polgárháborúba süllyedt. A 2018-ban kötött békéhez korántsem csatlakozott minden lázadószervezet. Az országot jelenleg egy hatalommegosztáson alapuló, ingatag átmeneti kormány irányítja Salva Kiir elnök és Riek Machar egykori lázadóvezér vezetésével.

Az ENSZ szerint 2022-ben Dél-Szudán több mint 11 millió lakosából csaknem 9 millió embernek lesz szüksége nemzetközi segélyre a súlyos élelmiszerválság és a kiújuló erőszak miatt.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!