2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

A szabadság bolond körei

Következik:

Vezércikk 04:00

Kék hírek

Buliból a rendőrségre

A pásztói rendőrök elfogták azt a gyöngyösi párt, akik Fallóskúton és Mátrakeresztesen is bűncselekményt követtek el.

  • Buliból a rendőrségre

A Pásztói Rendőrkapitányság lopás vétség megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 27 éves férfi és egy 24 éves nő ellen.

A férfi és társa 2021. október 24-én Fallóskúton egy házi buliban vett részt. Az éjszaka folyamán a gyöngyösi lakosok az egyik vendég bőr irattartóját, a benne elhelyezett személyes iratokkal és készpénzzel együtt magukhoz vették, majd a bulit elhagyva Mátrakeresztesre utaztak. A szomszédos faluban egy fogadó nyitott ajtaján bementek, majd a 24 éves nő a bejárati ajtó és az étkező közötti rácson átmászva a férfi részére különböző élelmiszereket adott ki. Ezek után az épületből egy mobiltelefont és egy márkás melegítőfelsőt is elloptak.

A pásztói rendőrök rövid időn belül azonosították a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 24 éves nőt és 27 éves társát, akiket elfogtak, előállítottak, és gyanúsítottként kihallgattak.

Police.hu

Kép: Police.hu

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Napi aktuális – Vita a NatCon jelentőségéről + videó

Napi aktuális – Vita a NatCon jelentőségéről + videó

A Napi aktuálisban immár ma másodszor vendég volt Zila János elemző, Alapjogokért Központ és Szentiványi István külpolitikai szakértő, akikkel a "Vita a NatCon jelentőségéről" témában beszélgetett Velkovics Vilmos műsorvezető.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt folytat eljárást a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy nő ellen, aki a gyanú szerint bántalmazta csecsemőjét - közölte az MTI-vel kedden a főkapitányság sajtóreferense.
Szörnyű tragédia: orosz rulett lehetett egy nagyatádi fiú végzete

Szörnyű tragédia: orosz rulett lehetett egy nagyatádi fiú végzete

Egy barcsi szakközépiskola tanulója volt az a fiú, aki a közelmúltban vesztette életét. A sonline.hu beszámolója szerint a városban az a szóbeszéd és az internetes kommentek is arról szólnak, hogy a nagyatádi illetőségű tanuló orosz rulett közben, fejbe lőtte magát otthon.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!