2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Kék hírek

Bejelentőből gyanúsított

A sárbogárdi rendőrök befejezték annak a 28 éves férfinak az ügyét, aki a megalapozott gyanú szerint közterületen erőszakos, megbotránkoztató módon viselkedett, és üvegdarabbal sérülést okozott egy másik férfinak.

  • Bejelentőből gyanúsított

A Sárbogárdi Rendőrkapitányságon 2021. március 30-án éjszaka megjelent egy férfi, aki arról tett bejelentést, hogy a sárbogárdi benzinkúton valaki ellopta a mobiltelefonját. A bejelentő ittas állapotban, kerékpárral érkezett a rendőrségre. Jobb kezét fájlalta, emiatt mentőt hívtak hozzá. Az Országos Mentőszolgálat munkatársai a 28 éves helyi illetőségű férfit kórházba szállították, eközben a rendőrök megkezdték az adatgyűjtést.

A nyomozók az összegyűjtött információk alapján rövid időn belül rekonstruálták az este folyamán  történteket, melyek nem egyeztek a bejelentő elmondásával. Kiderült ugyanis, hogy J. György az általa megnevezett benzinkúton barátjával italozott, majd összetűzésbe keveredett egy másik társaság tagjaival, és rajtuk kereste elvesztett mobiltelefonját. A vita hevében egy borosüveget a földhöz vágott, majd a kezében maradt üvegdarabbal ütést akart mérni az egyik általa meggyanúsított férfira, akinek társa mindezt észlelve közbeavatkozott, és ugyan az ütést kivédte, eközben azonban a bal tenyerén vágási sérülést szenvedett. A vérző férfi és barátja autóba ültek, hogy mielőbb a kórházba érjenek, de a garázda férfi a jármű elé állt, majd a motorháztetőre vetette magát. Ezt követően J. György elindult a sofőr felé, aki így el tudott hajtani a helyszínről. Ekkor a bántalmazó a benzinkút shopjához ment, ahová – félve a további erőszaktól – az üzletben tartózkodók nem engedték be.

A nyomozás során kirendelt igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy a sértett elszenvedett sérülései ugyan 8 napon belül gyógyulók, azonban az elkövetés eszközére, a sérülés helyére és jellegére tekintettel súlyosabb sérülés kialakulásának reális veszélye fennállt.

A sárbogárdi nyomozók az eset kapcsán J. Györggyel szemben felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének és súlyos testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozás vizsgálatát a napokban befejezték, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek megküldték.

 Police.hu

Kép: Police.hu

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A svájci államfővel tárgyalt Orbán Viktor

A svájci államfővel tárgyalt Orbán Viktor

Magyarország EU-elnökségéről, az ukrajnai és a közel-keleti háborús konfliktusokról valamint a svájci-magyar gazdasági együttműködésről tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök Viola Amherddel, a Svájci Államszövetség elnökével pénteken a Karmelita kolostorban.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál, a vétkes sofőr elmenekült, ezért hajtóvadászatot indítottak utána – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt folytat eljárást a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy nő ellen, aki a gyanú szerint bántalmazta csecsemőjét - közölte az MTI-vel kedden a főkapitányság sajtóreferense.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!