2023. 11. 30. Csütörtök András, Andor napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 19:30

Kék hírek

Az unokatestvéréért adta az életét Csaba – Kamera rögzítette: mindkét férfit halálra gázolta a vonat Üllőnél

Középkorú férfiakat gázolt halálra vasárnap délután a Ceglédről a Nyugati pályaudvarra tartó vonat Üllőnél. A 33 éves T. Csaba és a 45 esztendős R. Csaba értesüléseink szerint közeli rokonok, unokatestvérek voltak.

  • Az unokatestvéréért adta az életét Csaba – Kamera rögzítette: mindkét férfit halálra gázolta a vonat Üllőnél

Úgy tudjuk, a Szabolcs megyei Gyüre településről származtak mindketten, de építőipari munkásként már jó ideje járták az országot. Az elmúlt két évben a Pest megyei településen húzták meg magukat. A családtagjaik szerint testvérként szerették egymást, még életük utolsó pillanatában is egymást akarták segíteni.

– A közeli diszkontból tartottak éppen haza, amikor a vasúti átkelőhöz értek. A szemtanúk elmondása szerint az idősebbik, Csaba elesett, a fiatalabbik pedig fel akarta segíteni. Már alig egy lépés kellett volna, hogy épségben átérjenek, de a száguldó vonat elgázolta őket. Egy közeli térfigyelő kamera pedig felvette az egészet – mesélte a Blikknek a könnyeivel küszködve az áldozatok egyik, Gyürén élő unokatestvére.

Hétfőn délben ellátogattunk a helyszínre, ahol borzalmas látvány tárult a szemünk elé. Az érintett átkelő körül még húsz méteres távolságban is emberi maradványok hevertek. Jól látható a helyszínelők felfestéseiből is, hogy pontosan hol történt a gázolás. Úgy tudjuk, az egyiküket azonnal kettévágta a szerelvény, a másikuk pedig fennakadt rajta. A MÁV az esettel kapcsolatban azt közölte, hogy az átjáróban lévő sorompó jól működött, és a lámpa tilosat mutatott akkor, amikor a tragédia történt.

 – Csabiék két éve éltek itt a sorompó túloldalán egy munkásszállóban. A főnökük biztosította nekik a lakhatást. Az elmúlt hetekben útépítőként Budán dolgoztak egy építkezésen. Minden reggelüket itt kezdték nálunk, megvették a napi ételüket és italukat. Sokat beszélgettünk velük, mindig áradoztak a családjaikról. Az idősebbik férfinak ráadásul itt élt az egyik, 20 év körüli fia is velük, aki teljesen összetört apja elvesztése után – magyarázta lapunknak az egyik közeli bolt alkalmazottja, aki az áldozatokkal még a haláluk napján is találkozott.

R. Csabának két gyermeke és unokái is voltak, a szülei és az egyik bátyja pedig meghaltak korábban. A feleségével elváltak, de rengeteget támogatta a családját. T. Csaba az apját szintén elveszítette már, két testvére, és az édesanyja élnek. Mindnyájan Gyürén.

– Azért dolgoztak ennyit, hogy a gyerekekért megteremtsenek mindent. Járták az országot, és csak az lebegett a szemük előtt, hogy minél jobb legyen a családjuknak. Most mindenki gyászol – tette hozzá a családtag.

Hihetetlen hogy itt hagytál minket. Nagyon hiányzol, köszönöm a sok jót neked, mindig a szívemben fogsz élni– ezekkel a szavakkal búcsúzott édesapjától Margó.

Blikk.hu

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Radar – 100 éves korában meghalt Henry Kissinger + videó

Radar – 100 éves korában meghalt Henry Kissinger + videó

Henry Kissinger neve a világpolitika iránt érdeklődők számára biztos ismerős. A nemzetközi közéletre nagy befolyást gyakorolt. 2022-ben, még 99 évesen is ezrek várták felszólalását egy konferencián. A politikai zseni 100 éves korában halt meg.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!