2025. 03. 21. Péntek Benedek napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:00

Kék hírek

Az erdő mélyén találtak rá az eltűnt 5 éves fiú holttestére

Rejtélyes körülmények között vesztette életét egy ártatlan kisgyermek. A rendőrség már több mint egy hónapja nyomoz az ügyben.

  • Az erdő mélyén találtak rá az eltűnt 5 éves fiú holttestére

Épp ésszel felfoghatatlan ügy felderítésére vállalkozott a délkelet-indianai rendőrség. Egy gombavadász még április 16-án egy „Isten hozott Las Vegasban” feliratú bőröndöt talált, amiben egy ötéves kisfiú holtteste volt.

Az eset, már csak azért is rejtélyes, ugyanis a vizsgálatok megállapították, hogy nem gyilkosság történt. Így pedig érthetetlen, miért nem riasztották a hatóságokat a gyermek szülei.

Az orvosszakértő szerint a fiú elektrolit-egyensúlyhiányban halt meg. Ez egy olyan egyensúlyhiány, amit valószínűleg vírusos gyomor-bél hurut okozott. Ennek pedig figyelmeztető jelei is vannak, mint például a túlzott hányás és hasmenés.

– Valaki tudja, hogy ki ez a gyerek. Nem teremhetett egyedül a Washington megyei Holder úton lévő erdőben – árulta el Carey Huls őrmester, aki azt is hozzátette: nem voltak rajta sérülések és a toxikológia vizsgálata is negatív lett.

- A gyermeket tisztán találták meg. Fel volt öltöztetve. Úgy tűnt, hogy legalábbis valamennyire gondoskodtak róla – szögezte le a nyomozó.

A fiúcska kiléte továbbra is rejtély, ugyanis az eltűnt gyerekek adatbázisában egyetlen egyezés sem találtak vele. Huls szerint az sem kizárt, hogy az államon vagy akár az országon kívülről származik - tudta meg a Crime Online. 

Borsonline

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Nem szórják a munkáshitelt a fiatalok

Nem szórják a munkáshitelt a fiatalok

Az előzetes várakozások szerint a legtöbb fiatal elsősorban vállalkozás beindításához, eszközbeszerzéshez vagy lakhatásra, gépjárművásárlásra szeretné felhasználni a munkáshitelt.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!