2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kék hírek

Autók az árokban

Győr-Moson-Sopron megye területén a rendőrök hat személyi sérüléssel és kilenc anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek az elmúlt 24 órában.

  • Autók az árokban

Egy 25 éves győrújfalui nő közlekedett személygépkocsijával 2021. december 7-én 7 óra körül a 85-ös számú főúton Ikrény felől Rábapatona irányába. Haladása során a sofőr elvesztette irányítását a járműve felett, és az út jobb oldalán lévő vízelvezető árokba csapódott ahol az autó a feje tetejére borulva állt meg. A balesetben a sofőr, valamint két utasa megsérült, őket a mentők kórházba vitték

Az 1-es számú főúton közlekedett járművével egy 40 éves öttevényi nő 2021. december 7-én 8 óra 40 perckor Öttevény felől Győr irányába. Haladása során a jármű az úton megcsúszott, majd a bal oldali árokba hajtott, ahol a feje tetejére borult. Az eset során a sofőr megsérült, a mentők kórházba vitték.

Kimle külterületén, az 1-es számú főúton Győr irányából Mosonmagyaróvár felé közlekedett személygépkocsival 2021. december 7-én 7 óra 25 perckor egy 41 éves börcsi nő. Haladása során egy balra ívelő kanyarban az autó megcsúszott, majd az út melletti szántóföldön – szintén a feje tetején – állt meg. Ebben a balesetben is megsérült a sofőr, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.

Mindhárom közlekedési baleset bekövetkezésének oka, hogy a járművezetők a gépkocsijuk sebességét nem az időjárási- és útviszonyoknak megfelelően választották meg.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a balesetek megelőzése érdekében az alábbiakra hívja fel a figyelmet:

A téli időjárási-, látási- és útviszonyok miatt fokozott veszélyhelyzettel kell szembenéznie minden közlekedőnek.

Ebben az időszakban a legtöbb problémát a csúszós út, a jeges aszfalt és az alacsony hőmérséklet jelenti.

A jeges, száraz és nedves aszfalt váltakozása nemcsak a gépjárművet, hanem annak vezetőjét is alaposan próbára teszi, ezt szem előtt kell tartani.

A felüljárókon, hidakon és erdősávok közti útszakaszokon számoljon az aszfalt fokozott jegesedésével és ennek figyelembevételével válassza meg az ideális sebességet!

Közlekedjen figyelmesebben, és mindig tartsa be a sebességhatárokat! Mindig az út-, időjárási és látási viszonyoknak, illetve az út vonalvezetésének megfelelő sebességgel haladjon!

Tartson nagyobb követési távolságot, a fékút csúszós úton sokkal hosszabb!

…hogy mindenki hazaérjen!

 

Police.hu

kép: Police.hu

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!