2023. 12. 05. Kedd Vilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Háború Ukrajnában 13:00

Kék hírek

A doktor azt mondta, ha két nappal később megyek, már vak lennék

Kis híján megvakult egy fiatal nő, csak mert műszempillát rakatott fel magának.

  • A doktor azt mondta, ha két nappal később megyek, már vak lennék

Egészen döbbenetes történetet osztott meg TikTok-oldalán egy Samantha nevű lány. Videóját nem véletlenül játszották már le 1,2 milliószor: a 23 éves kaliforniai fiatal ugyanis arról mesél benne: egy műszempilla miatt kis híján megvakult. Ha hallgat a kozmetikusára, már garantáltan nem látna.

Mint elmondta: korábban már volt műszempillája, emellett már ő is elvégzett egy pillás tanfolyamot, így eleve érezte, hogy valami nem stimmel, amikor hazatért a kozmetikustól, és azt érezte, hogy az egyik szeme bedagadt, és mindkettő fájt, ha pislogott. Ennek ellenére úgy döntött, mivel úgyis este volt már, lefekszik, hátha reggelre jobban lesz. Nem lett, sőt. Dolgozni sem tudott a fájdalmai miatt.

– Írtam a lánynak, aki csinálta a pilláimat, és elmagyaráztam neki, mi a baj. Azt mondta, hogy ez teljesen normális, és várjak két-három napot, utána jó lesz – magyarázta, hozzátéve: nem nyugtatta meg a válasz, így orvoshoz ment. Ez volt a szerencséje: más különben már vak lenne.

Az orvos azt mondta, ha várok még pár napot, a látásomat is elveszthettem volna.

A doki végül antibiotikumokat írt fel és felszólította, hogy azonnal szabaduljon meg a műszempilláktól. Mint Samantha felfedte, a bajt alighanem az okozta, hogy a pillás túl közel ragasztotta a bőréhez a pillákat, ami súlyos reakciót váltott ki.

 

Borsonline

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Ismét bíróság előtt Muki, a magyarcsanádi lány gyilkosa

Ismét bíróság előtt Muki, a magyarcsanádi lány gyilkosa

Elkezdődött annak a makói férfinak a pere hétfőn a Szegedi Törvényszéken, aki tíz hónappal azután, hogy szabadult a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt rá kiszabott büntetéséből, tavaly tavasszal megpróbálta megfojtani nővérét.
Halálos lakástűz volt Apcon

Halálos lakástűz volt Apcon

Lakástűzben meghalt egy ember advent első vasárnapján a Heves vármegyei Apcon - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!