2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Küldetés 11:00

Kék hírek

460 körözött embert fogtak el 2019-ben

460 körözött embert fogtak el 2019-ben a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai - közölte a BRFK célkörözési osztályának vezetője. Sulányi Vilmos kiemelte: a nagy számú elfogás annak köszönhető, hogy sikerült koncentrálni az erőket, illetve tavaly bevezették az Aratás fedőnevű körözési akciókat. Hozzátette: az elmúlt évben kétszer tartották meg Rajtaütés elnevezésű, legújabb akciójukat, amelynek során egyszerre hatvan rendőr szállta meg a Nyugati pályaudvart.

  • 460 körözött embert fogtak el 2019-ben

"Mindösszesen 15, maximum 20 percig tart, jelentős rendőri erő van a helyszínen, senki nem tud róla, nem vették észre, sajtóban se jelent meg, mi se szellőztettük, és a 20 perc alatt mind a két alkalommal sikerült 3-3 körözöttet elfogni, úgyhogy elvileg ez alkalmas lehet arra, hogy a bűnügyileg fertőzött olyan közterületeket, ahol nagy számban fordulnak elő olyan emberek, akik az állampolgárok nyugalmát zavarhatják erőszakos koldulással, akár bűncselekmény elkövetésével, ezeket az embereket mi kézre tudjuk keríteni."

- mondta Sulányi Vilmos, a BRFK célkörözési osztályának vezetője.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szörnyű tragédia: orosz rulett lehetett egy nagyatádi fiú végzete

Szörnyű tragédia: orosz rulett lehetett egy nagyatádi fiú végzete

Egy barcsi szakközépiskola tanulója volt az a fiú, aki a közelmúltban vesztette életét. A sonline.hu beszámolója szerint a városban az a szóbeszéd és az internetes kommentek is arról szólnak, hogy a nagyatádi illetőségű tanuló orosz rulett közben, fejbe lőtte magát otthon.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!