2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Vona: Orbán ne keverjen bele a pszichés küzdelmeibe!

2017. április 6., csütörtök 05:50, frissítve: csütörtök 07:54

Orbán Viktor mentális állapotára utaló kényszerképzetek Vona Gábor szerint, hogy pártját összemossák Simicska Lajos üzletemberrel vagy Soros Györggyel. A Jobbik elnöke a Hír TV Egyenesen Kálmán Olgával című műsorában beszélt arról is, egy néppártban többféle politikai karakter van jelen, nem csupán arról van szó, hogy „cukiságkampányt” folytat, mialatt az alelnökük a párt radikálisabb szavazóit próbálja dédelgetni.

Vona Gábor csak a sajtóból hallott arról, hogy a pártja által indított plakátkampányon Orbán Viktor jól felhúzta magát. – Én azt látom, hogy a Fidesz képviselői egyre inkább elszigetelődnek a saját kis világukba, nem vesznek tudomást másokról, (...) nem tudok semmiféle pletykát, hogy hogyan viselte a miniszterelnök ezt az óriásplakát-kampányt. Vona ugyanakkor olvasta, hogy a Fidesz készül a válaszra: a Hír TV-ben úgy fogalmazott, az a megtiszteltetés jutott neki, hogy majd ezeken szerepelhet.

Utalva a Habony–Rogán, valamint a Mészáros–Orbán „verziókra” azt mondta stúdiónkban a Jobbik elnöke, igyekeztek a legjobb párosításokkal előállni. – Valamikor az igazság ennyire egyértelműen kijelenthető, hozzáteszem egyébként: azt nem tudom, hogy a miniszterelnöknél milyen hatást váltott ki a plakát, de a visszajelzések elsöprően pozitívak, nyugodtan állíthatom.

Vona a plakátkampány okát kifejtve rávilágított: nem folyamatosan, a 2018-as voksolásokig fognak ezzel az eszközzel élni, azt megteszi inkább a kormány – a pártelnök szerint ők azok, akik a CÖF-re hárítva a piszkos munkát aggasztják tele az országot plakátokkal.

Vona Gábor kérdésre válaszolva kitért pártja és Simicska Lajos üzletember kapcsolatára is.

– Önök most a Simicska pártja, vagy mi történt?
– Beszéltünk már erről a kérdésről, és azóta semmi nem változott. 
– Azóta azért történtek dolgok...
– Semmi nem változott azóta sem, az, hogy Simicska Lajos és egyébként Soros György kapcsán is a miniszterelnöknek ilyen kényszerképzetei vannak, az már az ő mentális állapotára utaló jel, neki kéne eldöntenie, hogy úgy képzeli-e el a magyarországi belpolitikának a jövőjét, hogy minden egyes felmerülő kérdés kapcsán vagy Soros György nevét vagy Simicska Lajos nevét mondja válaszképpen. Ez nagyon olcsó, nagyon gyenge és igaztalan...

Vona Gábor szerint arról van szó, hogy Orbán a saját démonaival küzd, egyúttal megkérte a Hír TV stúdiójában a miniszterelnököt, hogy se őt, se a pártját, sem pedig az országot ne keverje bele pszichés küzdelmeibe.

A politikus úgy véli, aki érteni akarja a Fidesz kommunikációját, annak kötelező elem megnézni egy Németh Szilárd-sajtótájékoztatót. Ahogy Vona fogalmazott Kálmán Olgának: még ha az nem is a „magyar politika csúcsa”. – A legújabb nekem is az volt, hogy most már nem csak Simicska Lajos, de Soros György is bevásárolta magát a Jobbikba, ez a paranoia úgy tűnik, hogy egy lefelé tartó spirálként működik.

„Nem én voltam Soros György ösztöndíjasa, hanem a miniszterelnök úr, a kormány szóvivője, a külügyminisztérium helyettes-államtitkára, sőt maga Habony Árpád őekszelenciája személyesen is” – válaszolta arra a kérdésre, hogy van-e bármi köze az Amerikában élő üzletemberhez.

Itt Soros Györggyel dobálunk mindenkit, abban legyünk egy picit szerényebbek. 

Mire van ott Toroczkai?

Azt sarkosításnak tartja Vona, hogy Toroczkai László, a Jobbik alelnöke azért lenne a pártban, hogy „simogassa a Jobbik radikális szárnyát”, amíg ő „nyomatja tovább a cukiságkampányt”, és próbálja behúzni a pártot jobbközépre, de azt ugyanakkor elismerte a Hír TV-ben, hogy nem csak az ő politikai víziója van jelen.

A teljes beszélgetés:

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!