2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Varga Mihály lépcsőt javíttatna a diákokkal

2017. augusztus 31., csütörtök 22:02, frissítve: csütörtök 23:04

A szakképzést még inkább a gazdaság igényeihez igazítaná a kormány. A nemzetgazdasági miniszter az országos tanévnyitón fejlesztésekre ígért pénzt, de azt is felvetette, az iskolák a diákok munkaerejét is igénybe vehetné a felújításokhoz: például rövid kőművesoktatás után lépcsőt javíttatna velük.

10 év alatt a teljes szakképzési rendszer minden intézményét megújítaná a kormány. A modern infrastruktúra kiépítését még az idén elkezdenék 10 milliárd forintból. Erről Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszélt Szolnokon, az országos szakképzési tanévnyitón. Az épületek rendbetételébe a diákokat is bevonnák.

„Mindig elszomorodva látom, amikor szülővárosomba, Karcagra hazamegyek, hogy mondjuk az egyik szakképző intézménynek a kollégiumában a lépcsők töredezettek, ránéz az épületre az ember, akkor elszomorodik a szíve, sajnálja azokat, akik ebben a kollégiumban kell hogy a szakképzési rendszerben részt vegyenek. Nemcsak mindig pénzkérdésen múlik a történet. Hiszen egy lépcsőnek a rendbehozatala, hogy ott senki ne törje ki a nyakát, akár azon is múlhat, hogy az oda járó gyerekek egy része a szakképzési képzés részeként, mondjuk egy rövid kis kőművesoktatással a lépcsőt rendbe hozza. Szeretnénk tehát, hogyha az igényesség is megjelenne a szakképzési rendszeren belül” – fejtette ki a miniszer.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint azonban a jó szakképzés önmagában kevés a munkaerőpiaci elhelyezkedéshez.

„A közmunkásoknak közel fele változik egy picit arányaiban, de nagyjából a fele rendelkezik felsőfokú végzettséggel, vagy pedig rendelkezik középfokú képzettséggel. Ennél szemléletesebben azt gondolom, nem lehet bemutatni annak az oktatáspolitikának a kudarcát, amit korábban Magyarország folytatott. Hiszen nyilvánvaló, hogyha valaki elvégzett egy felsőfokú intézményt, akkor annak nem életcélja a közmunkában lenni, és el tudom képzelni, hogy milyen frusztrált életet él ő maga is, a szülei is és a környezete is. Ezért való igaz, és ahogy miniszter úr fogalmazott, időben felismertük annak a veszélyét, hogy a gazdaságtól eltávolodott az oktatás. Az oktatás valamennyi felületén elkezdtünk olyan lépéseket megtenni, amelynek eredményeként megpróbáljuk közelebb vinni az oktatást és a gazdaságot” – fejtette ki Parragh László.

Ennek egyik része egy új tantárgy bevezetése az eddigiek mellé. „Jelentős figyelmet fordítunk a vállalkozói kompetenciák fejlesztésére, hogy a szakképzésben tanuló fiatalok a tanulmányaik elvégzésekor minél több irányba indulhassanak el. Legyen az a vállalkozói lét, a továbbtanulás vagy éppen a munka világa. A 2017/2018 as tanévtől szakgimnáziumok 10 évfolyamán új tantárgyat is vezettünk be: a pénzügyi és vállalkozási ismereteket. Ugyanis ma már mindenki számára szükséges ez a tudás” – mondta Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár.

A kormány a szakképzés igényeit minél inkább a gazdaság igényeihez igazítaná. Szolnok fideszes polgármestere erre példát is mondott: arra emlékeztetett, hogy a Stadler svájci vonatgyártó egyebek mellett azért telepedett le a Tisza-parti város ipari parkjában, mert az egyik helyi szakképző iskola vállalta, hogy rövid idő alatt átáll alumíniumhegesztők képzésére.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!