2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Új roma oktatási központot hoz létre a kormány

Hír TV

2018. március 2., péntek 09:06

A leendő Cziffra Központ alapkövét Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, valamint Balázs János zongoraművész, az intézmény művészeti vezetője tette le ünnepélyes keretek között.

A Tavaszmező utca 6. szám alatt megvalósuló létesítmény 2,5 milliárd forint hazai forrásból épül meg, és várhatóan 2019 tavaszán adják át.

A miniszter bejelentette, hogy a központ elindulása zöld jelzést kapott, mivel a jelenlegi épület bontásához megkapták az engedélyt, rendelkezésre állnak az építési engedélyek és a kapcsolódó szakhatósági állásfoglalások is, köztük a műemlékvédelmi szakhatóságé.

Ez Európában egyedülálló módon teremt roma és nem roma számára közösségi teret, hogy művelhessék és megismerhessék a cigány kultúra autentikus hagyományait, művészeti örökségeit és kortárs jelenét. A 2,5 milliárd forintból felépülő létesítmény 2019-ben nyitja meg kapuit – közölte a miniszter.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!