2023. 12. 02. Szombat Melinda, Vivien napja
Jelenleg a TV-ben:

Európai Híradó

Következik:

Poltikai hobbista 04:20

Tízezrek kaphatnak segítséget adósságuk rendezéséhez

2015. június 10., szerda 17:45, frissítve: szerda 18:26

Parlament előtt a családi csődvédelem. A törvényjavaslattal az előterjesztő KDNP szerint mentőövet nyújtanak mintegy 180 ezer családnak a fizetőképességük megőrzése érdekében. Az ellenzéki pártok azonban az érintettek körének kibővítését és egyes részletszabályok pontosítását követelik.

„A fuldoklónak mentőövet dobtunk” – így jellemezte a családi csődvédelemre vonatkozó jogszabályt a javaslatot beterjesztő KDNP frakcióvezetője. A tervek szerint ezt a lehetőséget azok vehetnék igénybe, akiknek a tartozása legalább 2 millió, de legfeljebb 60 millió forint. „Ki kell hangsúlyozni az önkéntességet: nem belekényszerítjük, hanem lehetőséget adunk. Célja egyértelmű: a fizetőképesség helyreállítása, és a túlterhelt családot megmentjük a végrehajtástól” – mondta Harrach Péter.

Az MSZP szerint elkésett a javaslat és csak az adósok szűk rétegének segít. A szocialisták nemcsak a pénzintézetekkel szemben fennálló, hanem a köztartozásokra is kiterjesztenék a jogszabályt. „A 30 napnál nem régebbi tározás – 34 milliárd forint – folyamatosan újratermelődik. Nagyon nagy szükség lenne arra, hogy ne csak 2016 őszétől segítsenek azokon a közműtartozásos családokon, akik bajban vannak, hanem már 2015-ben – ez a törvényből nagyon hiányzik” – hangsúlyozta Bangóné Borbély Ildikó.

A Jobbik támogatja a törvénytervezetet. Z. Kárpát Dániel a Hír TV-nek azonban azt mondta, a részleteket még pontosítani kell. A párt az 5 év utáni mentesülés mellett saját módosító javaslatokat is benyújtott a törvényhez. „Egyrészt egy jogvégzett családsegítő ingyenesen tárgyalna a pénzintézettel és megtisztítaná a szerződést a pénzügyi szeméttől, az indokolatlan fizetési tételek felszámolása után pedig már egy tolerálható fizetési szintet alakítana ki. A másik probléma újratermelődése érdekében ingyenes átképzéssel segítenénk azokat, akik elveszítették a munkahelyüket” – mondta Z. Kárpát Dániel.

Az LMP szerint a javaslat alapján csak magasabb jövedelműek tudják majd igénybe venni a családi csődvédelmet. Schmuck Erzsébet a minimális éves törlesztőrészlet nagyságát is sokallja, amely a forgalmi érték 7,8 százalékában lenne meghatározva. „Csupán az adósok egy szűk rétege veheti igénybe, nekik fog segítséget nyújtani. Ennek az egyik oka a magas belépési küszöb. Ez azt mondja, hogy a tartozás felére vagyoni fedezettel kell rendelkezni” – mondta az LMP országgyűlési képviselője.

A Fidesz törvényalkotási bizottságának elnöke a Hír TV-nek azt mondta, csak olyan módosító javaslatokat támogatnak, amelyek valódi segítséget jelentenek a családoknak. „A jogpolitikai cél világos, egyfelől a lehetetlen helyzetbe került embereken miként tudunk segíteni, másfelől nem szabad olyan szabályozást elfogadni, ami embereket arra indítana, hogy ne tegyenek eleget fizetési kötelezettségüknek” – hangsúlyozta Gulyás Gergely.

A törvényjavaslat végleges formájáról még a nyári szünet előtt dönthet a parlament.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!