Tarlós: Ez nem a vicc kategóriája?
2017. január 20., péntek 19:33, frissítve: kedd 12:40
„Vitatni kell az összeget, bármekkora is akar az lenni” – hangsúlyozta pénteki sajtótájékoztatóján Tarlós István. A korábban megjelent 76 milliárd helyett, 59 milliárd forint lehet a 4-es metró beruházás miatti esetleges uniós büntetés, tette hozzá a főpolgármester. Tarlós István szerint bár az Európai Csalás Elleni Hivatal által feltárt szabálytalanságok jelentését egyelőre nem hozták nyilvánosságra, az körülbelül 80 súlyos megjegyzést tartalmaz.
„Ebből a 80 megjegyzésből egyetlenegy híján, egyetlenegy híján valamennyi egyértelműen és megkérdőjelezhetetlenül a 2010 előtti időszakot érinti. És néhány tucat ezen megállapítások közül valóban nagyon súlyos” – emelte ki a főpolgármester.
Az is kiderült, hogy a metrószerződéseken kívül a BKV-nál kötött tanácsadói megbízások is felvetették a csalás gyanúját. Csütörtöki sajtótájékoztatóján Lázár János nevezte meg a felelősöket.
„– Az OLAF-jelentésben az esetek többségében a szerződést aláírók monogramját tartalmazza a jelentés.
– Ön szerint a felelősségi rangsorban hol állhat Demszky Gábor, illetve korábbi helyettesei, Horváth Csaba és Atkáry János?
– Első, második és harmadik helyen” – fogalmazott a kancelláriaminiszter.
„Lázár János hazudik. Gátlástalanul hazudik, amikor azt mondja, hogy közöm van a metró ügyhöz, amiről egyáltalán azt se tudjuk, hogy létezik-e, mert csak egy szupertitkos információra hivatkozik a kormányzati propagandagépezet. Azt üzenem a Fidesz-kormány leghazugabb miniszterének, hogy ne legyen gyáva. Tegye egyértelművé, hogy rám gondolt-e tegnap, amikor a felelősökről beszélt, mert ha igen, akkor beperelem” – jelentette ki Horváth Csaba, az MSZP budapesti képviselője.
A 4-es metró felépítése helyett a 3-ast kellett volna felújítani – ez Tarlós István véleménye. „Meg tudná mondani valaki, hogy a kétségbeesett politikai kapálózáson kívül mi értelme van a mai tüntetésnek? Azok részéről, akik évtizedekig egy szalmaszálat nem tettek keresztbe a 3-as metró érdekében. Megtudná valaki nekem mondani? Ez nem a vicc kategóriája?” – tette hozzá a főpolgármester.
A szocialisták szerint nem vicc, a Nyugati téren tüntettek a 3-as metró felújításának késése miatt. „Hetedik éve nincs pénz a 3-as metró felújítására, miközben azt látják az emberek, hogy Felcsúton kisvasútra mégiscsak valahogy akad pénz. Miközben azt látják az emberek, hogy Hódmezővásárhelyen villamosra mégiscsak lesz pénz. És ki tudja még, hogy hány olimpiai stadiont fognak addig felújítani, miközben a 3-as metró szétrohad alattunk” – fogalmazott Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke.
A felújított szerelvények egyébként a napokban megkapták a típusengedélyt, a tervek szerint tavasszal már a felújított kocsik fognak futni.
Tekintse meg Tarlós István teljes sajtótájékoztatóját: