2023. 11. 29. Szerda Taksony napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Domonkosok Magyarországon 11:00

Szobor a kommunizmus áldozatainak emlékére

2015. július 10., péntek 07:47, frissítve: péntek 07:53

A szovjet emlékművel azonos magasságú fekete obeliszket állítana a Szabadság térre a Szovjetunióban Volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete (Szorakész).

Menczer Erzsébet, a szövetség elnöke Magyarország élőben című műsorunkban elmondta: a mai napig nincs a fővárosban a kommunizmus 800 ezer magyarországi áldozatának emléket állító köztéri szobor.

„Ha az a terv valósulna meg, amit mi elképzelünk – ami egy fekete márványoszlop lenne, méreteiben körülbelül akkora, mint ami már áll a téren –, akkor ez egy négyszög alapú emlékmű lenne, hiszen négy különböző okból vitték el a Szovjetunióba az áldozatokat. Volt, aki hadifogolyként került ki, nagyon sokakat málenkij robotra, kényszermunkára hurcoltak el – ők a lágerekben voltak –, külön csoport volt a német származás miatti elhurcolás, és volt egy 50-60 ezres réteg, amelynek az én szüleim is elszenvedői voltak, akiket magyar hatóságok közreműködésével, koholt vádakkal ítéltek el, először halálra, utána 25 évre” – fogalmazott a Szorakész elnöke.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!