2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Fidesz-KDNP kampánynyitója

Következik:

Paláver 16:30

Soros György: Orbán megvásárolta az MSZP vezetőit

Hír TV

2018. január 26., péntek 09:35, frissítve: szombat 09:56

Orbán Viktor megvásárolta az MSZP vezetőit, és a kis pártokban is vannak kémei - erről Soros György beszélt a davosi világgazdasági fórumon. Az üzletember szavaira azóta minden párt reagált: az MSZP szerint az üzletember téved, a Fidesz viszont azt állítja, hogy az MSZP-t nem ők, hanem Soros György vette meg.

Nemcsak a világgazdasági folyamatokról, a magyar belpolitikáról is beszélnie kellett Soros Györgynek Davosban. Újságírói kérdésre a magyar származású amerikai üzletember leszögezte: hazugságokon alapul az Orbán-kormány ellene indított lejárató kampánya.

– Orbán az én démonizálásomra alapozta az újraválasztási kampányát. Nemzeti konzultációt hajtott végre, ez nekem tulajdonított 7 olyan állítást, amikről bebizonyítottam, hogy hamisak. Igazából még a magyar bíróság is a kérdőív ellen foglalt állást, de addigra már véget ért a konzultáció, úgyhogy a magyar közvélemény sosem hallott erről a döntésről – fogalmazott az üzletember.

Sorosnak a magyar miniszterelnök hatalomtechnikai módszereiről is megvan a véleménye; és azt is tudni véli, hogy Orbán Viktort az ellenzék is segít kormányon tartani.

– Sajnos Orbán nagyon sikeresen működteti a maffiaállamot, és konkrétan megvásárolta a szocialista párt vezetőit – mondta Soros György.

Az üzletember szerint nemcsak az MSZP működik együtt a Fidesszel, máshol is vannak beépített emberei a kormánynak.

– Orbánnak kémei vannak minden feltörekvő kis pártban, amelyek szavazókat csábíthatnak magukhoz, így ezeknek a pártoknak nagyon nehéz összefogniuk, hogy megnyerjék a választást; úgyhogy attól tartok, hogy Orbánt valószínűleg újra fogják választani – tette hozzá az üzletember.

Soros György szerint Orbán Viktor akkor kezdte el építeni a maffiaállamot, amikor első kormányzása idején gazdaggá tette apját azzal, hogy csak tőle rendelt követ az útépítésekhez. Soros ezt az Orbánról portrécikket közlő Financial Times-nak nyilatkozta.

Rosszkor rossz helyen?

Soros Györgyöt félrevezethették - így reagált az MSZP elnöke a Hír TV-nek a milliárdos szavaira. Molnár Gyula szerint Soros rossz ütemben és rosszul szállt be a magyar belpolitikába és minél előbb korrigálnia kellene a szavait. A pártelnök leszögezte: nem vásárolta fel az MSZP-t a Fidesz és a választási előkészületek eddig bizonyítják is, hogy nem a szocialista párt az akadálya a baloldali ellenzéki összefogásnak. „Egyértelműen félrevezették Soros Györgyöt, ez egy hamis állítás, ebből a szempontból rossz ütemben, rosszul szállt be a magyar belpolitikába. A mondat úgy folytatódott, hogy emiatt nincs összefogás és együttműködés az ellenzéki pártok között. Pedig pont azt mondjuk, hogy mi vagyunk azok, akik 46 körzetről már lemondtunk, egy másik párt miniszterelnök-jelöltjét a magunk listájára akarjuk tenni, mindent megteszünk, hogy legyen kormányváltás Magyarországon. Igaztalan és hamis ez az állítás” – mondta Molnár Gyula, az MSZP elnöke.

A Jobbik nem tervez átvilágítást Orbán Viktor és Soros György kémeinek kiszűrésére

A párt alelnöke a Hír TV reggeli reggeli műsorában azt közölte, soraikon belül biztosan nincsenek beépített emberek. Z. Kárpát Dániel ugyanakkor hozzátette, valóban sok helyzetben úgy tűnik, mintha az MSZP vagy más pártok Orbán Viktort segítenék.

– Bár én nagyon nem szimpatizálok Soros Györggyel és az utóbbi évtizedekbeli tevékenységével, ebben az esetben úgy gondolom, közel járhatott az igazsághoz. A Jobbikon belül – amely ugye kormányváltó erő, az egyetlen esélyes kormányváltó – kizárt dolog, hogy akár Soros György, akár Orbán Viktor bármifajta befolyást gyakoroljon. Lehet, hogy éppen ezért ültetnek kémeket, de hát nyilván magukból indulnak ki, és így el sem tudják képzelni, hogy másfajta szisztéma alapján is működhet egy párt – fogalmazott Z. Kárpát Dániel.

Az MSZP visszautasítja az üzletember vádjait

A párt fölidézi, hogy komoly árat fizetett a kormányváltásért, hiszen eddig 47 képviselőjelöltjét léptette vissza, partnereivel pedig létrehozta „a változás szövetségét”, hogy bukjon a Fidesz. Ezek után persze lehet még vádaskodni, de ugyanolyan meséről van szó, mint a nem létező Soros-terv – áll a közleményben. Kunhalmi Ágnes egy közösségi oldalon is reagált a milliárdos üzletember nyilatkozatára; a párt budapesti elnöke azt írta, valamit jól csinálnak, hiszen a Fidesz szerint Soros vette meg az MSZP-t, Soros szerint a Fidesz.

Juhász: Kizárt!

Az Együtt elnöke kizártnak tartja, hogy kémek lennének köztük. Juhász Péter szerint az nyilvánvaló, hogy pártját a Fidesz folyamatosan igyekszik kiszorítani, ám abból, hogy a koordinációt nem sikerül végrehajtani, arra következtet, hogy ez más pártoknak is célja lehet.

„Az Együttben nincsen olyan ember, aki a Fidesszel együttműködne, nem véletlen az, hogy minket támad megállás nélkül és folyamatosan a Fidesz, minket biztosan kiszorítani szeretne a Fidesz is, és abból, hogy egyébként a koordinációt nem sikerül végrehajtani, nekem van olyan rossz érzése, hogy más pártoknak is az a célja, hogy az Együtt ne legyen semmilyen módon a következő országgyűlésben. Nem fogják elérni ezt a célt, mi ott leszünk, és nem fogunk továbbra sem együttműködni a Fidesszel, ezt is biztosan állíthatom” – így Juhász Péter.

A DK megvásárolhatatlan

Tisztességes és megvásárolhatatlan párt a Demokratikus Koalíció - így reagált Gyurcsány Ferenc Soros György szavaira. A volt miniszterelnök a Hír TV kérdésére kizártnak nevezte, hogy fideszes kémek legyenek a pártjában, míg az MSZP-vel kapcsolatban úgy fogalmazott: „szeretné remélni, hogy Soros Györgynek nincsen igaza.” Leszögezte azt is, hogy amíg ő volt az MSZP elnöke, addig biztosan nem tudta anyagilag megkörnyékezni a Fidesz az MSZP-t.

„Ami a Demokratikus Koalíciót illeti: én ezért a pártért és a párt képviselőiért, vezetőiért tűzbe tudom tenni a kezemet. Tisztességes, megvásárolhatatlan emberek, ez egy tisztességes és megvásárolhatatlan párt. Hát ami meg az MSZP-t illeti: szeretném remélni, hogy ebben a kérdésben Soros Györgynek nincsen igaza” – mondta a volt kormányfő.

Fidesz: A milliárdos hazudik

A Fidesz bolsevik trükknek tartja Soros György nyilatkozatát. Gulyás Gergely szerint a milliárdos hazudott és másokat vádol azzal, amit ő tett meg.

– Úgy tűnik, hogy miután az elmúlt 10 évben az MSZP – legalábbis saját maga körül – a kormányváltás reális alternatíváját nem tudta megteremteni, nagy részben köszönhetően annak a csődkormányzásnak, amelyet 2002 és 2010 között véghezvitt, Soros György ma valószínűleg úgy gondolja, hogy az MSZP-től nem számíthat kormányváltásra, ezért minden további nélkül beléjük rúghat. Azon túl, hogy a magyar belpolitikába, sem az MSZP vagy más párt javára, vagy kárára Soros Györgynek nem kell beavatkozni. Nekem ehhez a logikához nincs viszonyom, azt gondolom, hogy ez áll mögötte, de ez az én szubjektív véleményem – nyilatkozta a Fidesz frakcióvezetője.

Ment a levél

Közben Orbán Viktor levelet is küldött a választóknak arról, hogy a kormány beterjesztette a Soros Györgyről elnevezett törvénycsomagot a Parlamentnek. A miniszterelnök azt írta, a törvényjavaslat célja, hogy érvényt szerezzen a nemzeti konzultáció eredményének, amely egyértelműen nemet mondott az ország ellen újabb támadást indító Soros György tervére.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!