2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Pénzért választották meg Sneidert?

Hír TV

2018. július 27., péntek 11:22, frissítve: péntek 17:28

Pénzt ígért a Jobbik Csongrád megyei elnöke az egyik helyi alapszervezet képviselőjének a párt országos vezetéséért folytatott harcban. Az ajánlatáról felvétel készült, majd most az összevágott beszélgetés a Magyar Hírlaphoz került. A politikus úgy reagált, ahogy ilyen esetben a politikusok általában szoktak – manipulációt emlegetett.

Kiélezett küzdelmet hozott a Jobbik májusi tisztújítása. A néppárti vonalat követő Sneider Tamást szűk többséggel választották elnökké a radikális szárnyhoz tartozó Toroczkai Lászlóval szemben. A Magyar Hírlap birtokába került hangfelvétel szerint Sneider jórészt Szabó Gábor pártigazgatónak köszönheti győzelmét, akit a Jobbikban csak Szasziként emlegetnek. Mindezt a Jobbik Csongrád megyei elnöke, Tóth Péter árulta el az egyik küldöttnek.

„Nagyon nagy a baj. Most az utolsó két hétben, tehát mondom tegnap már Szaszi az már majdnem sírás határán volt. Neked elmondom, hogy most már a Szaszi kézbe vette. Kézi irányítás van. Az, hogy mindenkit végig megy, és kiszámolja. Mert ő nem vállalja a pártigazgatóságot, választmányi elnökséget, ha a Toroczkai lesz” – mondta Tóth Péter, a Jobbik Csongrád megyei elnöke egy telefonbeszélgetésben.

Tóth Péter maga is Sneider Tamás mellett agitált. „Mindenben a kegyeidet keresem. Fordult a világ, mit szólsz hozzá? Nagyon kell, hogy delegáljatok embert és a Sneidert támogassátok. Mindenben számíthatsz rám. Bármi pénz kell, adom, csak nagyon gatya a helyzet” – fogalmazott.

Tóth Péter a Hír TV-nek elismerte, hogy ő hallható a felvételen. „Ez egy hamisított, összevágott beszélgetés anyaga, amiben az adott Csongrád megyei kistelepülésnek a működési támogatásáról beszélek és nincs összefüggésben a tisztújítással. Természetesen ez alatt a hosszú beszélgetés alatt erről is beszélünk. A Jobbik egy demokratikus párt, ahol mindenki elmondhatja a véleményét, ez a szervezet is a beszélgetésünk ellenére élt a jogával és nem is Sneider Tamást támogatták” – védekezett a politikus.

Toroczkai László azóta többekkel, köztük Novák Előddel, új pártot alapított. „Illegitim a Jobbik egész elnöksége, mivel efféle bűncselekményekkel jutott hatalomra a mostani pártvezetés. Eddig is sok ilyen szavazatvásárlásról és zsarolásról hallottunk a csalódott Jobbik-tagoktól, az ilyen piszkos módszerek ellenére is szoros eredményt hozó kongresszus kapcsán, ez a hangfelvétel azonban most már bizonyíték is” – véli Novák.

A Jobbik sajtóosztálya írásban annyit közölt, hogy a telefonbeszélgetésben a Csongrád megyei alapszervezetek támogatásáról esett szó. A párt szerint tisztújítás előtt természetes dolog a küldöttek győzködése. A szavazatvásárlást a Jobbik vezetése tagadja.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!