2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

Sissi zsiráfjától a biodómig 11:00

Papokat és a „prolikat” is listázták Kubatovék Sopronban

Hír TV

2018. április 4., szerda 17:25, frissítve: csütörtök 13:38

Papok, tanárok és a „proli réteg” nevei is szerepelnek azon a listán, amit a Fidesz készített valószínűleg még 2014-ben azért, hogy beszervezzék őket a kampányba. Sopron egyik vezető egyházi méltósága a Hír TV online-nak nem is tagadta egy ilyen dokumentum létezését, sőt azt is elárulta, hogy őt is beszervezték.

Noha a Kubatov-listákról már szinte mindenki hallott, a részletekről igen keveset tudni. A Hír TV online birtokába került dokumentumból azonban jól látszik, hogy az Orbán-kormány kampánygépezete nem ismer határokat. A vélhetően 2014-ben készült gyűjtésben a Sopronban és környékén élőket listázta a Fidesz, annak alapján, ki mennyire lojális a párthoz, milyen kapcsolati rendszere van, és milyen haszonnal jár a beszervezése.

Elgondolkodtató, hogy miközben ezeket az embereket behálózva és őket felhasználva akarnak még több szavazót megnyerni, mennyire arrogáns módon fogalmaznak a róluk írt „jellemrajzokban”. A megnyerni kívánt személyek között van egyházi méltóság, tanárember, büfés vagy háziorvos, de egy komplett zenekart is be akartak szervezni.

A képlet egyszerű: a név mellett feltüntetik a róla alkotott véleményt, így többek között azt, hogy hány embert ismer, milyen a politikai beállítottsága, majd következik a módszer, amivel szóra bírható, meggyőzhető. Legvégül pedig ott vannak a kiszemelt „célpont” személyes adatai, elérhetőségei. Több helyen nem szerepel telefonszám, az erre szolgáló rubrikában egy Ákos nevű férfit jelölnek meg kapcsolattartóként. (Csiszár Ákos, a Fidesz–KDNP Sopron 3. választókerületének jelöltje – a szerk.)

Bizonyos energiaráfordítással és kompromisszumokkal mindenki használható valamire a Fidesz számára, ez a tanulsága a listának. A teljesség igénye nélkül idézünk belőle, kitakarva a neveket, egyes esetekben a titulusokat, hiszen az érintettek nem biztos hogy tudnak róla, vagy ha igen, nem tudható, szívesen látják-e vissza magukat az általunk publikált dokumentumban, nem utolsósorban a Fidesz közelében.

 

Sopron egyik vezető egyházi méltósága például nagyon kedves ember, de a fiatalokkal nem ért szót, „ajánlkozó beszélgetésben lehet megnyerni suttogó támogatásra”.

A 30-as „réteget” kívánta megnyerni a Fidesz a Strokes zenekarral, azzal a módszerrel, hogy „zenei fellépések ügyéből kiindulva” keresték/keresik fel őket.

 

Az idősekhez az egyik idősek otthona szakmai vezetőjén keresztül vezet az út, derül ki a dokumentumból. F. Éva a Fidesz szerint „hathat a bentlakókra, mert sok emberrel találkozik”, de a beszervezésnél ne legyen ott F. Gyula – „már rég elváltak”.

Pénzes, befolyásos emberekkel találkozik a helyi lelkész, esperes, bár az a baj vele, hogy nem eléggé fideszes, így „ne a politika, hanem a közös ügyek legyen a középpontban”, olvasható a listán.

 

Az egyik helyi iskola lelkésze sem lehetett egyszerű eset. Itt a Fidesz a hazugságoktól sem riadt vissza, „véletlenül kell találkoznotok. Politikát utálja. Be kell bizonyítsd neki, hogy jó fej vagy. Az irodalom a szenvedélye. (…) Kellenél neki valamit csinálni: vendég legyél hittanon önkéntesség értéke témában”.

A listát olvasva világos, hogy a Fidesz minden társadalmi réteget tudatosan céloz meg, az értelmiségiek mellett fontos számukra az átlagember is, hiszen rajta keresztül is el lehet érni sok potenciális szavazót. Jó példa erre a soproni sírásó, „aki sok emberrel társalog, az egyszerűbb rétegből is”, bár megjegyzik: „vigyázni vele, mert annál okosabb, mint aminek látszik először”.

 

Egészen furcsa az „állandó ácsorgó ember a Templom utcában”, ő „a proli réteg egyik fő alakja, aki sokakkal beszélget. Nem mindegy, hogy mit terjeszt. A Cs. Máté embere. Figyeli az épületeit”.

A fent leírtakból kirajzolódik a kormánypárti módszer és elvárás: indirekt módon kell megkeresni a véleményvezérnek titulált személyeket, bizalmukba férkőzni, és végül rávenni őket, hogy maguktól terjesszék a fideszes üzeneteket. Vélhetően ellentételezésben sem részesültek az érintettek, akiket sikerült beszervezni. Hasonló módszerekkel az egykori állampárt dolgozott, és a fenti lista felépítését is láthatta már, aki olvasott régi állambiztonsági aktákat.

Kíváncsiak voltunk rá, ki tud róla, hogy megpróbálták beszervezni négy évvel ezelőtt. Vagy van-e tudomása arról, hogy még mindig, 2018-ban is szerepel valamilyen adatbázisban.

H. István városplébános valószínűnek tartja, hogy szerepelt a neve egy hasonló listán. Az egyházi méltóságot az összesítésben szereplő telefonszámán értük el, és egyáltalán nem volt meglepődve, amikor közöltük vele, miért keressük. Igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy sikerült-e őt is beszervezni a kampányba.

– Tud arról, hogy szerepel egy ilyen listán?
- Ööö… nem tudom, nem tudom, lehet.
– Lehet? Mert még leírás is van önről, hogy például szereti a fiatalokat, de nem tud velük szót érteni, és a többi…
– Mindegy, mindegy, igen. Jó, de én ezzel most nem kívánok külön foglalkozni, mert nekem más elfoglaltságom van.
– De tud arról akkor, hogy…
– Igen, igen.
– Próbálkoztak, vagy sikerült önt beszervezni a Fidesz-kampányba?
– Most ne haragudjon, de haragudjon, de most más ügyben van elfoglaltságom.
– Csak egy igent vagy egy nemet szeretnék.
– Igen. Köszönöm!

A listán szereplő, „nagy fideszesként” jellemzett büfétulajdonos kioktató hangnemben indított, majd pedig tagadta, hogy kapcsolatba léptek volnavele. Végül azt állította, hogy a lista létezéséről sem tud.

– Tud-e róla, hogy rajta van a listán?
– Ezzel ön miért foglalkozik egyébként?
– Szeretnénk megkérdezni az érintetteket, hogy tudnak-e róla, hogy listázták őket.
– Ne haragudjon, de szerintem minden politikai pártnak vannak támogatói, és mindenhol vannak személyek, akik ebben szerepelnek, megmondom őszintén, nem gondolom, hogy ehhez önöknek bármilyen köze lenne. Ahhoz, hogy belsőleg kik vesznek részt a kampányban.
– De ebben személyes dolgokat írnak önről, és hogy milyen módon kell önt megkeresni és beszervezni a kampányba.
– Hát erre kíváncsi vagyok, ha elmondja, akkor hallgatom.
– Többek között azt írják, hogy a büféjében, éttermében lehetne a szórólapokat terjeszteni. És ezért kell önnel kapcsolatba lépni. Kapcsolatba is léptek önnel?
– Nem.
– Tehát nem keresték meg, hogy terjessze a szórólapokat?
– Nem, nem, nem, semmi.
– És tud arról, hogy szerepel ezen a listán?
– Nem, nem, nem, nem tudok erről.

A választási kampányra és a Fidesz „egyedi” módszereire rálátó forrásunkat is meglepte a birtokunkba került lista. Bár azt mondta, a kormánypártok és ifjúsági szervezeteik mindig is bővelkedtek a kreatívabbnál kreatívabb ötletekben – így a kampányban mindig tudták, hogy hová kell decsöngetni –, de ilyen részletes, elemző listáról nincs tudomása.

Az ügy kapcsán megkerestük a listázásról hírhedtté vált Kubatov Gábort. Arra lettünk volna kíváncsiak, tudott-e róla, hogy Sopronban listázták a potenciálisan „beszervezhető” egyházi és civil személyeket. Emellett arra is kíváncsiak voltunk, tud-e arról Fidesz-alelnök, hogy másutt is hasonlóan összegzik a fideszesek a potenciális véleményvezéreket, és egyetért-e ezzel a gyakorlattal. Választ szerda estig nem kaptunk.

A kormányfő sajtósától is szerettük volna megtudni, hogy Orbán Viktor tud-e a lista létezéséről, és szerinte listáznak-e másutt is mozgósítás céljából. Azt is megkérdeztük, hogy a kormányfő mit gondol a gyakorlatról. Havasi Bertalan nem válaszolt feltett kérdéseinkre.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!