2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Bayer show 13:00

Orbánnak csak egy kávét kell kérni?

2016. július 6., szerda 09:58, frissítve: szerda 10:20

Semmiféleképpen nem vezetné az MSZP listáját 2018-ban Mesterházy Attila – jelentette ki a szocialista országgyűlési képviselő Magyarország élőben című műsorunkban.

Az MSZP volt elnöke hozzátette, korai még az ellenzéki együttműködési tárgyalásokat megkezdeni, de nem tartja szerencsésnek azt sem, hogy a demokratikus ellenzék pártjai egymás kritizálásával vannak elfoglalva.

„Egy másik demokratikus ellenzéki párt becsmérlésével vagy kritizálásával az időnket fecséreljük. Szerintem akkor Orbán Viktornak csak egy kávét kell kérni. Egy ellenzéki pártnak az kell hogy legyen a stratégiája, hogy a kormányt kritizálja, a miniszterelnököt kritizálja, annak a tevékenységét, és alternatívát ad e mellé. Sok sikert kívánok a DK-nak, az Együttnek, a Liberális Pártnak, hogy erősíteni tudják a szavazótáborukat, lehetőleg ne más rovására, mert ugyanazt a tortát osztjuk föl” – fejtette ki Mesterházy Attila.

Tekintse meg a teljes beszélgetést!

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!