2023. 12. 02. Szombat Melinda, Vivien napja
Jelenleg a TV-ben:

Zsuzsi asztala

Következik:

Európai Híradó 04:00

„Nem vagyunk demokráciatanárok”

,

2015. június 5., péntek 19:13, frissítve: szombat 09:31

Nem akar demokráciából leckét adni Egyiptomnak Orbán Viktor. A miniszterelnök Abdel Fattah esz-Szíszi államfő pénteki magyarországi látogatásán arról beszélt, hogy a nyugati típusú demokráciák tanácsai nem mindig segítik az arab országok fejlődését. Egyiptomban egyébként a múlt héten ítélték halálra az előző elnököt, utódja budapesti tárgyalásain pedig a menekültkérdés is szóba került.

„Európában sincs stabilitás stabil Egyiptom nélkül” – mondta Orbán Viktor. A Közel-Kelet és egész Európa is abban érdekelt, hogy stabilitás legyen a legnépesebb arab országban, közölte miniszterelnök az egyiptomi államfővel folytatott megbeszélését követően.

A kormányfő elmondta: segíteni kívánják az zűrzavaros belpolitikai helyzet után lábra álló Egyiptomot, nem pedig beleszólni abba, hogy hogyan rendezzék be országukat. „Úgy gondoljuk, hogy azok a társadalomszervezési módszerek, amelyek a nyugati világban eredményesek, egyáltalán nem bizonyos, hogy a világ más civilizációinak esetében is eredményesek lehetnek. Ennek az eldöntése nem a mi dolgunk. Mi nem vagyunk demokráciatanárok” – jelentette ki Orbán Viktor az eseményen pénteken.

Abdel Fattah esz-Szíszi elnök szavai szerint egyetért Orbán Viktorral a Közel-Keletet és Európát érintő kérdésekről. „Beszéltem az egyiptomi álláspontról a terrorizmus elleni harcban, a terroristacsoportok közti együttműködésről, illetve a líbiai konfliktus megoldási lehetőségeiről, s beszéltünk továbbá a szíriai és az iraki konfliktusról. Mindezeken a tárgyalásokon látszódott az egyetértés a két ország között. Nagyon hasonló a két álláspont, olyannyira, hogy sokszor azonosnak mondható” – közölte az egyiptomi elnök.

A pénteki magyar–egyiptomi üzleti fórumon Szijjártó Péter ismertette: a két ország kereskedelmi forgalma tavaly 67,6, míg az Egyiptomba irányuló magyar export az idei első negyedévben 88,3 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest. A gazdasági kapcsolatokat a két ország vezetői tovább serkentenék. „A magyar Eximbank úgy döntött, hogy egy húszmillió dolláros keretet hoz létre annak érdekében, hogy magyar és egyiptomi vállalatok fel tudják építeni a stratégiai együttműködést” – tájékoztatott a külgazdasági és külügyminiszter.

Orbán Viktor szerint azok a magyar cégek, amelyek Egyiptomban fektetnek be, az ország újjáépítéséhez is hozzájárulnak. „Amikor mi vagy önök, magyar vállalkozók majd ebben részt vesznek, szeretném ha tudnák, hogy a profit és a pénz szempontján túl egy magasabb rendű vállalkozásban is részt vesznek, és arra kérem önöket, hogy legyenek erre büszkék. Ha sikerrel járunk, legyünk büszkék arra, hogy mi, magyarok is hozzátehettünk valamit Egyiptom jövőbeli sikeréhez” – hangsúlyozta a kormányfő.

Abdel Fattah esz-Szíszi budapesti látogatásán megállapodás született egyebek mellett arról, hogy Egyiptomnak Magyarország hétszáz vasúti kocsi gyárt és szállít le, és a két ország belügye is együttműködik egymással a jövőben.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!