Nemzeti parkok: újabb forgatókönyv?
2015. április 16., csütörtök 06:42, frissítve: csütörtök 21:40
Miután a javaslat kedden elbukott a kétharmados szavazáson, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter arra tett ígéretet, hogy egyeztetéseket kezd a javaslat átdolgozásáról az ellenzéki pártokkal, mivel azt jelenlegi formájában egyik párt sem támogatná.
A lap szerint azonban van egy másik forgatókönyv is, amely alapján az egyeztetés helyett a kormánypártok egyszerűen kivennék a törvényből a kétharmados részeket, így a nemzeti parkokról szólót is.
A korrekciókat a törvényalkotási bizottság fogja elvégezni, és a módosított javaslat a következő hetekben ismét az Országgyűlés elé kerülhet.
Megírtuk azt is, hogy a Fideszben a kormánypárton belül is vitatott, az állami földvagyon kezeléséről szóló jogszabályról kötelező lesz szavazni.
A Hír Televízió Magyarország élőben című műsorában Halmos Gergőt, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület elnökét kérdezte a témában.
Forrás: Hír TV