2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Nem mindenki kapta meg a pártutasítást?

Hír TV

2018. február 28., szerda 13:08, frissítve: csütörtök 12:13

Ugyan úgy megy a sorosozás a kormánypárti politikusok közösségi oldalán, mint korábban: most egy újabb videót osztanak a Fidesz oldaláról. A Magyar Nemzet írta meg, hogy a képviselők Facebook-felületeire semmilyen negatív, lejárató és a milliárdossal kapcsolatos tartalom nem rakható ki.

„Az egyik legfontosabb kérdés ma a migrációnak a kérdése, ezért beszéltünk eddig is erről, és fogunk beszélni ezután is természetesen. Én nem hiszem, hogy akár többször, akár kevesebbszer fogom Soros Györgyöt emlegetni, mint ahogy ezt eddig tettem” – ezt mondta kedden a Hír TV-nek a Fidesz frakcióvezetője annak kapcsán, hogy kaptak-e sorvezetőt a pártban arról, hogy Soros Györgyöt, akire sokmilliárdos gyűlöletkampányát építette fel a kormány, hirtelen el kellene felejteni és csöndben maradni, legyen az egy sajtótájékoztató vagy a politikusok saját Facebook-oldala. Lapértesülések szerint a témában a közösségi oldalra idáig nagy bőszen posztoló Németh Szilárdokat vagy Pócs Jánosokat állították le egy kicsit. A Magyar Nemzet megírta: a február 25-i hódmezővásárhelyi kudarc után a kormánypárt kénytelen igen gyorsan áthangolni az eddig főként a 87 éves milliárdos ellen való uszításra épülő kommunikációját.

Listánk összeállításakor azt feltételeztük, hogy az ukáznak egy nap alatt oda kellett érnie mindenkihez, akit érint. Tehát február 25. után már nem küzd senki Soros György ellen, a nevét legalábbis nyíltan nem írja le. Akadt pár meglepetés.

Pócs János február 16-án közzétett bejegyzésében Karácsony Gergelyről írta azt, hogy az MSZP–Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje „valójában Soros György embere, és ha tehetné, beengedné a bevándorlókat, és lebontaná a határzárat”. Hasonlóan vélekedett Szél Bernadettről is, február 21-én a Facebookon helyezett el videós üzenetet az LMP miniszterelnök-jelöltjéről, azt állítva, hogy ő is a milliárdos kottájából játszik. Azóta pedig semmi, hogy a frissen kiküldött sorvezető hatott-e már, azt nem tudni, de ez a két bejegyzés volt az utolsó, amelyben a Fidesz jászsági országgyűlési képviselője a kormány korábbi üldözési mániáját és Soros Györgyről alkotott vízióit a publikum elé tárta.

 

Boldog István fideszes parlamenti képviselő február 15-én egy olyan képet tett közre a közösségi oldalán, amely felett azt taglalja, hogy a magyarországi fejlesztések, beruházások nem érhetik el céljukat, ha elözönlenek minket az illegális bevándorlók, de Soros György embereitől is félni kell. Ez után már nem találhatunk sorosozós bejegyzéseket.

Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő oldalán sem találtunk Soros Györgyre utaló bejegyzéseket a vásárhelyi voksolások után. Február 21-én a szokásos Szél Bernadett-es videót tette ki, amelyben a politikust megvádolja azzal, hogy lebontaná a határkerítést, és persze őt is Soros pénzeli. Egy másik, de azonos napon írt posztjában pedig azt kritizálta, hogy a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium egyik rendezvényére meghívták „a Soros által kitartott, migránspárti Amnesty Internationalt”.

Kitűnik a többiek közül Rétvári Bence, a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselőjelöltje, aki ezen sorok publikálása előtt nem egészen egy nappal, tehát február 27-én töltött fel a Facebook-oldalára egy kivonatról szóló fényképet, a témája pedig Soros György és az általa támogatott civil szervezetek. Rétvári azt írta: „Csak együtt sikerülhet! Fontos, hogy egyre több település utasítja el a tömeges betelepítést és a Soros-irodák felállítását. Köszönjük a kismarosi képviselő-testület határozott kiállását is. Védjük meg Magyarországot!”. Február 26-án már volt ebben a témában megírt két darab bejegyzés Rétvári oldalán, egy határozatkivonatról szóló fotóval a középpontban (ez egyébként nem egyezik azzal a képpel, amit 27-én töltött fel), valamint egy felhívás a saját arcképével arra a verőcei rendezvényre, amelyet február 28-án, szerdán tartanak a témában a helyi művházban. Rétvárihoz vagy nem jutott el az üzenet, hogy kevesebb Soros, vagy annyira meg kell védeni hazánkat a migránsoktól, hogy azért cserébe még a párttal is szembe lehet menni, és még egy fórum is belefér.

 

Érdekes, hogy a fentebb taglalt valamennyi képviselő február 26-án, tehát a Hódmezővásárhelyen lezajlott polgármester-választás után egy nappal osztotta meg a Fidesz bejegyzését, miszerint „a választás tétje nem változott, egyetlen dologról szól: bevándorlóországgá alakulunk-e a választás eredményeképpen vagy nem”. Ami még inkább szemet szúr, hogy szinte órára pontosan ugyanakkor: Pócs 15 óra 54 perckor, Boldog István 15 óra 31 perckor, Révári Bence 15 óra 25 perckor publikált a legnagyobb közösségi portálra, míg Németh Szilárd a nagyobbik kormánypárt egy másik bejegyzését osztotta meg, de ugyanabban a témában, Orbán Viktor évértékelő beszédének részletét reggel 10 óra 10 perckor. Látható ezekből a megosztásokból is, hogy bár konkrétan Soros neve eltűnt, a korábbi retorika megmaradt, tehát hogy az üzletember lebontaná a kerítéseket és elárasztaná bevándorlókkal hazánkat.

Összességében elmondható, hogy a fideszes honatyák közösségi oldalára egységes szerkesztési szabályok vonatkoznak, kivételek persze vannak. A Márki-Zay Péter által behúzott és a Fideszre nézve kellemetlen hódmezővásárhelyi választás után egyértelmű jelei mutatkoznak annak, amit a Magyar Nemzet is megírt: a sorosozásból – egy országgyűlési képviselőjelölt kivételével biztosan – visszavettek a politikusok. Nyíltan nem támadják a milliárdost. Ehelyett Orbán Viktor évértékelő beszédéből egy, az illegális bevándorlásra erősen utaló részletet osztogatnak meg, szinte azonos napszakban. Fontos kiemelni, hogy a mostani sorvezető(?) ide vagy oda, korábban is az jellemezte a kormánypárti politikusokat (őket vizsgáltuk), hogy gombnyomásra terjesztették az üzeneteket, videókat – a legtöbbet a Fidesz oldaláról továbbosztva. A nagyobbik kormánypárt Facebook-oldala egyébként összesen 230 ezer követővel rendelkezik, ami a rendelkezésre álló hirdetési pénzeket vagy a szavazóik számát alapul véve rendkívül szerény.

UPDATE: Cikkünk publikálását követően megjelent a Fidesz honlapján egy újabb sorosozó videó, ezt osztja most minden kormánypárti politikus! Eddig tartott az „embargó”.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!