2023. 12. 06. Szerda Miklós napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 06:50

Mind a magán, mind az állami szektorban kevés a munkavállaló

2017. augusztus 21., hétfő 17:03, frissítve: kedd 15:57

Az érdekvédelmi szervezetek szerint a bérek emelésével lehetne megoldani a kérdést. A tescós munkavállalók pedig továbbra is elégedetlenek, nem fogadták el az áruházlánc új bérajánlatát, ha nem tudnak megegyezni, sztrájkolni fognak.

Augusztus 20-ától szeptember elsejéig zárva! – áll egy Szentendrei úti büfé tábláján. Egy pomázi gumis is szabadságolás miatt zárta be a boltot. Egy étterem pedig pincérhiány miatt húzta le a rolót időlegesen, mellé írta az is, hogy egyébként pincért keres.

„Tovább kell mennie azon az úton a kormánynak, hogy csökkentse a munkát terhelő járulékot” – a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára szerint elsősorban így lehetne megoldani a munkaerőhiányt az országban.

„Évente 50 ezerrel csökken a munkaerőpiaci kínálat. Ez azt jelenti, hogyha 5 éves távlatot néz, hogy 250 ezer emberrel kevesebb 15–64 év közötti, akik az aktív állományban dolgoznak, mint 5 évvel ezelőtt, és ez a folyamat nyilvánvalóan folytatódni fog” – emelte ki Dávid Ferenc.

A közszférában is munkaerőhiánnyal kell számolni. Az érdekképviselet szerint ebben a szférában is az alacsony fizetés a legnagyobb probléma.

„A közszféra esetén semmi nem akadályozza meg az államot abban, hogy a foglalkoztatásért cserébe tisztes fizetést adjon. Megvan a jogi feltételrendszere, ki tudja alakítani a felsőséget, ki tudja alakítani a feladatot, a törvényalkotásban lehetősége van, és a finanszírozásban ugyanilyen lehetősége van. Nem hivatkozhat arra, hogy az államnak nincs pénze, tudjuk a gazdaság állapotát, hogy igenis van forrásbőség” – vélekedett Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke.

A Tescónál továbbra sem oldódott meg helyzet. Az áruházlánc 11-17 ezer forintos bruttó béremelést ajánlott a dolgozónak, de az érdekvédők továbbra is 25 százalékkal több fizetést és 15 százalékos létszámbővítést követelnek.

– 161 ezer forint körül van a bér, arra jönne rá 11 ezer forint, az azt jelenti akkor, hogy 172, igaz, jól számolunk?
– És ez hány százalékos, ugye, önök 25 százalékot kérnek?
– Mi minidig azt mondjuk, hogy a 200 ezer forint bruttót kell elérni, illetve hát a másik nagyon fontos dolog, hogy itt a munkakörülmények és a létszám kérdésében kell gyakorlatilag továbblépni” – fogalmazott Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke.

A szakszervezet csütörtökig adott haladékot a Tescónak, ha addig nem egyeznek meg, akkor sztrájkolni fognak.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!