Három műszakban segítenek a menekülteknek
Hétfő este is érkezett egy menekültcsoport a cívisvárosba. A legtöbben Afganisztánból, Iránból vagy Szíriából jönnek. Az egyik férfi fodrászként dolgozott Szíriában. Három és fél éves kislányával és feleségével menekült el. „Bombáztak, ezért jöttünk el. A gyermekem jövőjét akarom jobbá tenni. Csak arra vágyunk, hogy emberként bánjanak velünk. Senkinek nem akarunk ártani, én dolgozni szeretnék. Törökországon át, Szerbián keresztül érkeztünk ide. Még nem tudjuk, hogy hova megyünk. Európában szeretnénk valahol otthonra találni” – mondta a férfi.
Az állomáson egy országos szervezet, a Migration Aid önkéntesei várják a migránsokat. Ellenőrzik a papírjaikat, majd útbaigazítják őket, hogyan juthatnak el a menekülttáborba. Azon kívül, hogy ruhát, élelmiszert és vizet adnak nekik, egy orvostanhallgató ellátja felületi sérüléseiket. „Lábsérülések, vízhólyag, de az már olyan súlyos állapotban, hogy véres húsig, teljesen hólyagos láb, kificamított láb, ilyesmikkel találkozunk. Egyéb, különleges trópusi fertőző betegségeik nincsenek” – fogalmazott az orvostanhallgató.
Az önkéntesek mindennap este 6-tól éjfélig három műszakban segítenek a migránsoknak. Sokan közülük az állomásról vonattal indulnak tovább, de a legtöbben a debreceni befogadóállomásra tartanak. Éjszakánként a csoport tagjai mintegy 200 menekülttel találkoznak.
Megállapodtak a rendőrökkel
Megegyezett a Baranya megyei rendőrség a migránsokat segítő civil csoporttal, hogy naponta tájékoztatást adnak a menedékkérők létszámáról, a férfiak, nők és gyerekek arányáról. Ez azért fontos számukra, mert így célzottan tudják a segítséget megszervezni. A hónap eleje óta Szeged környékéről a rendőrség szállítja a bevándorlókat Pécsre, majd regisztráció után vonattal utaznak tovább Budapesten keresztül a debreceni táborba.
„Mi abban kértünk segítséget a rendőrségtől, hogy egyrészt előzetesen kapjunk információt arról, hogy milyen összetételű, hány fő fog érkezni, hány kisgyermek, hány nő, mert ugye a nőknek a tisztálkodását megoldani nem lesz egyszerű dolog. Illetve ezzel kapcsolatban a vasúttól is kértünk segítséget, hogy biztosítsanak, olyan WC-t vagy olyan helyiséget, ahol a hölgyek el tudnak vonulni. A másik, ami fontos lenne, hogy van egy kis sátor amit mi hozunk-viszünk, de egy olyan helyiségre lenne szükség, ahová eső esetén be tudunk menni” – nyilatkozta Antal Margit civil segítő.
Forrás: Hír TV