Már a szülők kérik a politikusokat, hogy hagyják ki a gyerekeket a kampányból
Hír TV
2018. március 12., hétfő 22:01, frissítve: hétfő 22:54
A Jocó bácsi világa
nevű oldalon megjelent felhívás szerint etikátlan, hogy az országgyűlésiképviselő-jelöltek iskolák és óvodák közelében megállítják a gyermekeket és tollat vagy gyümölcsöt osztogatnak nekik, miközben a gyerekek szüleiktől és tanítóiktól is azt tanulják, hogy idegenektől ne fogadjanak el semmit.
Legutóbb László Tamás fideszes képviselő látogatott el körzetének, Rákospalotának az egyik általános iskolájába két önkormányzati képviselő társával.
A kormánypárti politikus egyébként a Polgárok Házát működtető alapítvány elnöke – ez a kormányközeli civil szervezet kapott több mint 320 millió forint támogatást a polgári légi irányítástól.