Lopás, csalás és nemzeti gyász
2017. január 29., vasárnap 18:42, frissítve: vasárnap 19:14
Verona
Tizenhat halottja és több mint harminc sérültje van a magyar diákokat szállító busz balesetének Olaszországban.
A jármű Verona közelében csapódott a falnak az autópályán, majd kigyulladt. Azt egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a balesetet, egy dolog biztos: nem volt féknyom. A buszon papíron 54 utas és 2 sofőr utazott, de a külügyminisztérium információi szerint ennél többen lehettek rajta. Az viszont csak feltételezés, hogy ők a francia sofőr ismerősei lehettek.
A baleset miatt a kormány nemzeti gyásznapot rendelt el.
![]() |
Országszerte fekete lobogóval és gyertyagyújtással emlékeztek a veronai buszbaleset áldozataira a nemzeti gyásznapon. A budapesti Kossuth téren katonai tiszteletadás mellett vonták fel, majd eresztették félárbócra a nemzeti lobogót. A péntek éjszaka a Verona közelében kigyulladt buszon a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjai, volt diákjai, tanárai és családtagjaik utaztak.
Metró
Ide-oda dobálják a labdát a magyar politika szereplői a 4-es metróról szóló jelentés miatt, amelyről kiderült: december óta a Legfőbb Ügyészségen volt, a héten pedig a Főpolgármesteri Hivatalhoz került.
Az ellenzék szerint az Orbán-kormányon múlik, hogy a dokumentum nyilvános lesz-e. A kabinet szerint viszont ilyen döntést csak Brüsszelben hozhatnak, Budapesten nem. Közben a beavatottak köre Budapest vezetőivel bővülhet.
A Fővárosi Főügyészség a Nemzeti Nyomozó Irodának továbbította a 4-es metró beruházásával kapcsolatos szerződéseket. A vádhatóság szóvivője a Hír TV-nek azt mondta, a nyomozás fokozott ügyészi felügyelet alatt folyik.
![]() |
A Rákóczi téri állomásra érkezik egy Alstom szerelvény a Keleti pályaudvar felől az átadás előtt álló 4-es metró vonalán 2014. március 25-én |
Fotó: Máthé Zoltán / MTI |
Titkolná a 4-es metróról szóló jelentést Péterfalvi
Az adatvédelmi hatóság elnöke nem, az MSZP viszont továbbra is nyilvánosságra hozná az OLAF 4-es metróról készült jelentését.
Izsák
A benzinkutas-trafikos fideszes vadászpanziót is építhetett uniós pénzből.
Soron kívüli vizsgálatot kezdeményez a Magyar Államkincstár az izsáki polgármester ügyében. Ezt a Miniszterelnökség államtitkára mondta a 444.hu-nak. A fideszes településvezető ugyanis uniós pénzből épített vadászpanziót, amelyben valójában ő lakik életvitelszerűen. Mondok József ezt korábban az N1TV-nek is elismerte. A Jobbik és egy magánszemély is az ügyészséghez, a DK az Európai Csalás Ellen Hivatalhoz fordult.
Izsáki mintára épülhetett a fideszes polgármester karádi vendégháza is.
![]() |
Még össze is jöhet a népszavazás
Sikeres lehet az olimpiaellenes aláírásgyűjtés – legalábbis a budapesti népszavazást kezdeményező Momentum Mozgalom vezetője ebben bízik. Az egy hét alatt összegyűlt szignók nagyjából ötödét a gyűjtéshez csatlakozó ellenzéki pártok szedték össze.
Trump beindult
Rendeletben függesztette fel a közel-keleti menekültek befogadását Donald Trump. A tilalom Szírián kívül még hat államra vonatkozik. Az amerikai elnök a terrorizmus megfékezésével indokolja a döntést, jogvédők és demokrata politikusok a muszlimokra vonatkozó részt kifogásolják.
![]() |
Donald Trump 2016. március 14-én floridai kortesútján Boca Ratonban |
Fotó: Rhona Wise / AFP |
Egy nappal aláírása után hatalmas káoszt okozott az amerikai reptereken a bevándorlást tiltó rendelet – a bíróság végül úgy döntött, hogy azok, akik már megérkeztek Amerikába, és érvényesek a papírjaik, a rendelet ellenére is az országban maradhatnak.
Varga: 2017 a lehetőségek éve
A lehetőségek évének nevezte az ideit a nemzetgazdasági miniszter.
Háromezer ember sorsa a tét – szükség van az államra
Állami segítség nélkül megfulladhat a víziszárnyas-ágazat.
Milliárdos kárt okoz a tűzifalopás
Egyre több fát lopnak a hazai hideg miatt, vádat emeltek a nyugdíjpénztári csalások ügyében.