2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 17:30

LMP-s feljelentés a MET gázbeszerzési gyakorlata miatt

2015. március 5., csütörtök 18:16, frissítve: csütörtök 19:00

Hivatali visszaélés és hűtlen kezelés gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz az LMP – jelentette be Szél Bernadett. Az ökopárt a MET Energiakereskedő Zrt. földgázbeszerzési gyakorlatát vizsgáltatná ki.

Az LMP társelnöke azt mondta: a cég azért jött létre, hogy a kormánypártokhoz kötődő tulajdonosi kör helyzetbe kerülhessen. A MET a fogyasztókat is megkárosítja, mert nem jutnak hozzá ahhoz az olcsó gázhoz, amiért a vállalkozás létrejött – fogalmazott Szél Bernadett. Az ellenzéki párt a Magyar Villamos Művek mellett a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerepét is vizsgálná az ügyben, mert szerintük a kormány felelős az energetikai szabályozásért.

„Az az álláspontunk, hogy mindenkit vizsgálni kell, aki a rendszer kialakításában és fenntartásában érintett, vagyis olyan helyzetben van, illetve volt az elmúlt években, hogy ez a fajta szabályozási környezet előállhasson. És a MET az aranytojást tojó tyúkot megszerezhette a Magyar Villamos Művektől, és folyamatos haszonra tehet szert a magyar adófizetők kárára” – mondta Szél Bernadett, az LMP társelnöke.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!