Lesti: A Jobbik népszerű, de kételkednek, hogy tud-e kormányozni
2017. január 2., hétfő 10:57, frissítve: hétfő 11:13
A politológus szerint a Jobbik – amely még nem volt hatalmon – népszerű, ám egyelőre nem nagyon látni, hogy képes lehet az országot is irányítani.
„2016-ban megtörtént az, hogy a pártnak a vezetése egységesebb lett, és például a népszavazási vagy az alkotmánymódosítási törvénynél láthattuk, hogy a frakció is összezárt, tehát teljesen megvolt a fegyelem. Azonban azok a véleményformálók, akik ’95-’96 környékén Orbán Viktor mellé álltak és vállalták, hogy támogatják a Fidesz politikáját és egy jobboldali párttá válik a Fidesz – ezt nem látom egyelőre se a jobb-, se a baloldalon. Egyelőre azt látjuk, hogy elméletileg vannak nevek, akik a párt mellé állnak, de igazából 2017 az az év lesz, hogy kiderül, hogy ténylegesen vannak-e olyan személyek, akikről mondjuk a szélesebb nyilvánosság elhiszi, hogy ők képesek arra, hogy ha egy párt mellé állnak, akkor az egy kormányozni képes erő legyen, hiszen ne felejtsük el, hogy egy olyan pártról beszélünk a Jobbik esetén, ami sosem volt hatalmon, éppen ezért népszerű mondjuk a másodlagos preferenciában, hiszen nincsenek még nagyon negatívumok vele szemben, viszont nem is nagyon hiszik el, hogy képes kormányozni” – fejtette ki Lesti Árpád.
Tekintse meg a teljes interjút: