2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 19:10

Kormánypárti vereség: Lázár a Hír TV-re és Simicskára mutogat

2015. április 16., csütörtök 21:33, frissítve: péntek 10:46

A Fidesz tapolcai vereségéért a Hír TV-t, a Magyar Nemzetet és Simicska Lajost hibáztatja Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos csütörtöki tájékoztatóján a Jobbik irányában elfogultnak nevezte televíziónkat, ugyanakkor letagadta, hogy a kormánypártok már március közepe óta bojkottot hirdettek a Hír TV ellen.

„2018-ban is a választópolgárok fognak dönteni, Orbán Viktornak egy szavazata van, és nekem is egy szavazatom van. És én magamra fogok szavazni 2018-ban is” – többek között így vonta meg a tanulságait a kancelláriaminiszter a tapolcai időközi országgyűlési választáson elszenvedett kormánypárti vereségnek, majd meglepő fordulattal állt elő. Lázár János szerint a Jobbik vasárnapi győzelméért a Hír TV és annak tulajdonosa is felelős.

„Én egyetlenegy dolgot tapasztaltam a választási kampányban, ami számomra újszerű volt, de ezt is az ember muszáj, hogy tudomásul vegye, nagy szerelem és szép barátság van kibontakozóban Simicska Lajos és a Jobbik között. Az a Magyar Nemzetet olvasva és a Hír TV-t nézve mindenki számára teljesen világos kell, hogy legyen, vagy a közterületi helyfoglalást a választási kampányban, ha valaki végignézte vagy végigelemezte, akkor ez teljesen egyértelmű. Ez meg mindenkinek a maga dolga. Simicska Lajos ízlése, meg a Jobbik ízlése” – fogalmazott Lázár.

Riporter: Nem gondolja-e, hogy ha a politikustársai nem bojkottálnák a tévét, hanem befáradnának, akkor nem vetülne az az árnyék a Hír TV-re, hogy LMP-s, MSZP-s vagy jobbikos tévé?
Lázár: Önnek és a munkatársainak pontosan kell tudni, hogy minden egyes esetben, amikor engem a Hír TV munkatársai megszólítottak, rendelkezésre álltam.

A valóság azonban az, hogy a Hír Televízió munkatársai hetente többször keresik interjúkérelemmel a kormány tagjait, illetve számos fideszes politikust, ám az esetek döntő többségében elutasító válaszokat kapnak. Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke egy hónappal ezelőtt nyilatkozta azt, hogy immár ellenzéki sajtóorgánumnak tekinti a Hír TV-t és a Magyar Nemzetet, Rogán Antal pedig arra szólította fel a Fidesz-frakció tagjait, hogy ne menjenek be a Hír TV stúdiójába interjút adni.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön azt is megjegyezte, „a Hír TV semmiféle kormányzati diszkrimináció alatt nem áll”. Lázár János állításával ellentétben a kormánypárti politikusok hetek óta diszkriminálják a Hír TV nézőit azzal, hogy nem nyilatkoznak a riportereinknek.

Március végén Kövér Lászlót is próbáltuk megszólaltatni, de a házelnök nem válaszolt.

– Házelnök úr! Megkérdezhetjük azt, hogy a Fidesz meddig próbálja bojkottálni a Hír TV műsorait?
– Kedves egészségére.

De Kovács Attila, a HM sajtó osztályának vezetője is néma maradt korábban, amikor kérdeztük:

– Miért nem nyilatkozott a miniszter úr?
– …
– Meddig tart a bojkott?
– …
– Összeegyeztethető egy keresztény kormány értékrendjével az, hogy diszkriminál egy csatornát?
– …

A Hír TV ellen indított fideszes bojkottot egyébként már több jobboldali értelmiségi is elítélte, köztük Jókai Anna Kossuth-díjas író, Jankovics Marcell Kossuth-díjas rajzfilmrendező és Hámori József, az első Orbán-kormány kultuszminisztere.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!