Kormányközeli „sikercég” profitál az új Puskás-stadionon
2017. július 1., szombat 10:36
A Népstadiont tavaly bontották le, az aréna az utóbbi években a legismertebb magyar, azaz Puskás Ferenc nevét viselte. Kezdetben úgy volt, hogy valamit meghagynak belőle, de aztán ez is kormányzati ígéret maradt.
Lővei Pál művészettörténész szerint a stadion „egy abszolút első osztályú emléke volt a magyar építészet történetnek. A XX. századi magyar épületek, építmények közül talán az egyetlen, amelyik nemzeti konszenzus alapján volt valóban, akár nemzeti emlékhelyként is kezelhető.”
Az új Puskás-stadiont kormányközeli cégek építik. A bruttó ár egyelőre 190 milliárd forint. De több lesz, ha a vizes vébé költségvetéséből indulunk ki. A környéket felmérte ugyan egy statikus, ám igencsak felületesen: „10-15 perc alatt végigrohant a lakáson, felületesen nézte végig. Közben beszélgettem vele, kérdeztem, hogy mi van azokkal a lakókkal, akik nem tudták megoldani, hogy szabadságot vegyenek ki, és be tudják őt engedni, azt mondta, hogy hát ők így jártak, mert hogy még egyszer nem fognak tudni kijönni” – mondta az egyik lakó.
A statikus hárított. Telefonon annyit mondott, hogy a megbízó titoktartási nyilatkozatot íratott alá, amely ma is érvényes.
A Népstadiont két cég bontotta le: a nagypályás játékos a kormányzati megbízásokkal kitömött ZÁÉV, amely az új futballaréna építésében is részt vesz. A kispályás versenyző a Föld-Trans 2001 Kft. volt, a cég az utóbbi években olyan pályát futott, amelyet a miniszterelnök barátja, Mészáros Lőrinc is megirigyelhet. A társaság tavalyi nyeresége 4500 százalékkal haladta meg a tavalyelőttit. A Föld-Trans nemcsak profitál a futballból, hanem áldoz is Orbán Viktor kedvenc sportjára. A kft. egyike a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó eszéki fociklub támogatóinak.