2023. 11. 29. Szerda Taksony napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Hazahúzó 01:00

Komoly szankciókkal járhat a halálbüntetés visszaállítása

2015. április 30., csütörtök 08:20, frissítve: csütörtök 14:37

Nem érte el célját a három csapás törvény és a tényleges életfogytiglan bevezetése sem, de nem támasztják alá adatok azt sem, hogy ott, ahol van halálbüntetés, csökken a bűncselekmények száma – nyilatkozta Magyarország élőben című műsorunkban Erdei Árpád. Orbán Viktor a halálbüntetéssel kapcsolatos napokban tett kijelentései miatt egymás után kapja a bírálatokat.

Az Alkotmánybíróság korábbi helyettes elnöke úgy látja, komoly büntetésekkel számolhat az ország, ha meglépné az Európában példátlan lépést.

„Ma már úgy látszik, hogy Európa nem viseli a halálbüntetést, és ebből az következik, hogy ha most megpróbálná Magyarország visszaállítani a halálbüntetést, akkor nagyon nagy politikai nyomást kellene elviselnie, és elképzelhető, az unión belüli, hogy mondjam, szankciókat is igénybe vennének vele szemben, mint ahogy az Európa Tanács elítélő nyilatkozatai sem maradnának el” – mondta a Hír TV-ben Erdei Árpád.

Újabb bírálat

Közben az Európai Parlament elnöke után az Európai Bizottság első alelnöke is élesen bírálja a magyar kormányfő szavait a halálbüntetésről. Frans Timmermans Facebook-oldalán arról ír, hogy a halálbüntetés ellentétes az európai joggal és elvekkel, annak eltörlése pedig mérföldkő volt az alapjogok európai fejlődésében. A holland szociáldemokrata politikus a migrációs nemzeti konzultációra is kitér, megjegyzi, hogy az a magyar hatóságoktól függ, hogy megkérdezik-e a kérdésről a lakosságot. Ugyanakkor szerinte szándékosan félrevezető, ha a migránsokat kizárólag a társadalomra nehezedő teherként állítják be, miközben hozzájárulásukat nem említik.

Guardian: Munkatáborokat épít a magyar miniszterelnök

Számon kéri a kormány a Guardiant. A brit lap ugyanis arról írt, hogy a magyar miniszterelnök vissza akarja állítani a halálbüntetést és munkatáborokat akar építeni a bevándorlóknak. A cikkben emlékeztetnek rá, hogy a halálbüntetés ellentétes az uniós joggal, a bevándorlással kapcsolatos új nemzeti konzultációról pedig megjegyzik, hogy az egy bevándorlásellenes kérdéssor, ami egyenlőségjelet tesz a bevándorlók és a terroristák közé. A kormányszóvivő szerint a cikk valótlanságokat állít, nemcsak hogy erős csúsztatásokat tartalmaz, de félre is értelmezik a miniszterelnök szavait. Kovács Zoltán egyébként úgy véli: nem a politika „akarja” napirenden tartani a halálbüntetés kérdését, hanem a választók. Márpedig ha az emberek beszélnek róla, akkor a politikának is ezt kell tennie – tette hozzá.

Orbán Viktor kedden, a kaposvári trafikosgyilkossággal kapcsolatban mondta azt, hogy napirenden kell tartani a halálbüntetés kérdését. Szerdán már a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője is úgy fogalmazott, hogy vannak olyan súlyos bűncselekmények, amelyeknél indokolható lenne a halálbüntetés. Bővebben>>>

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!