Kocsist felmentették, a felesége felfüggesztettet kapott
2015. június 11., csütörtök 18:40, frissítve: péntek 08:12
A bíróság szerint az MVM középtávú stratégiai tervei között szerepelt a terjeszkedés, és ezt az igazgatóság is jóváhagyta, ezért bizonyítottság hiányában minden ezzel kapcsolatos vádpont alól felmentette. „Több éven keresztül folyó, igen bonyolult gazdasági folyamatokból egy-egy elemet kiemelni és kiragadni, és azt megpróbálni teljesen a környezetétől függetlenül értékelni, nem vezethet jó eredményre, ez teljesen egyértelmű” – indokolt Duduka Attila bíró.
A bíróság arra hivatkozott, hogy a vádirat rendkívül hiányos és zavaros, az idegen nyelvű csatolt iratok egy része nincs is lefordítva. A tanúk vallomásait pedig azért kellett fenntartással kezelni, mert nagy részük még mindig az MVM-mel függőségi viszonyban áll.
„Az ügyészség hozzáállása ehhez az volt, hogy a tanúkat túlnyomórészt egy negatív bizonyításhoz kívánta felhasználni. Nevezetesen hogyha az igazgatósági tagok, az osztályvezetők vagy a vezérigazgató helyettese semmire nem emlékeznek, vagy úgy nyilatkoznak, hogy semmiről nem tudnak, akkor az már megerősíti a vádat, mert akkor biztos, hogy eltitkolták előlünk ezeket a bizonyos jogi ügyleteket” – jelentette ki a bíró.
Az MVM korábbi főtanácsadóját és Kocsis István feleségét viszont bűnösnek találták. A főtanácsadót hűtlen kezelés és pénzmosás miatt két év, négy évre felfüggesztett börtönre, Kocsisnét pedig orgazdaság és pénzmosás miatt két év, öt évre felfüggesztett börtönre ítélték. Ők a bűncselekményeket a Magyar Villamos Művek számára Horvátországban bérelt szálloda kapcsán követték el.
A paksi Erzsébet Szálló beruházása miatt emelt vádpont alól három vádlottat bűncselekmény hiánya miatt mentett fel a törvényszék. Az ítélet nem jogerős, az ügyet másodfokon a Pécsi Ítélőtáblán tárgyalják.
Forrás: Hír TV