2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Juhász: Kijátszható a kamupártellenes módosítás

Hír TV

2017. november 14., kedd 20:39, frissítve: kedd 21:47

A pártelnök szerint a 8 ellenzéki párt által benyújtott, új választási rendszerről szóló javaslatát kellett volna elfogadni.

Könnyedén kijátszható a kormány kamupártellenes törvénymódosítása az Együtt elnöke szerint. Juhász Péter Egyenesen című műsorunkban azt mondta: a kormánynak a 8 ellenzéki párt által benyújtott, új választási rendszerről szóló javaslatát kellett volna elfogadnia, mert az a kamupártok ügyét is megfelelően kezelte volna. Ezt a javaslatot már a bizottságban leszavazták a kormánypárti képviselők. A parlamenti többség kedden úgy módosította a kampányfinanszírozási törvényt, hogy ha egy párt az 1 százalékot sem éri el, akkor vissza kell fizetnie az államtól kapott kampánypénzt. Ha a párt ezt nem teszi meg, akkor a vezető tisztségviselőkön is behajtható a követelés.

 

– Azt biztos, hogy kikerülhető ez a szabályozás, mert odaraknak egy vagyontalan embert a vezetésbe.
– De bármelyik tisztségviselője visszafizetheti!
– De hogy ha az elnökség áll egy emberből, aki egyébként egy vagyontalan, hajléktalan ember, aki mondjuk Josip Tot, vagy Kaya Ibrahim, vagy bármi más névre hallgat.
– Vagy egy harkovi hajléktalan.
– Vagy egy harkovi hajléktalan, akkor nem lehet majd behajtani ezeket az összegeket.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!