Irányváltást sürget az LMP
2015. június 7., vasárnap 12:13, frissítve: vasárnap 16:32
Irányváltást sürget az LMP a vízügyi ágazatban is. Az ökopárt szerint hosszú távon a vízellátás biztosítását is veszélyeztetheti, hogy nincs elég forrás a karbantartásra és a fejlesztésekre. Keresztes László Lóránt azt mondta: bizonytalanságot jelent az ágazat számára a közműcégek koncentrációja. Az LMP szerint tévedés lenne a most még önkormányzatok tulajdonában lévő cégeket állami tulajdonba kényszeríteni.
„Mi úgy látjuk, hogy a víziközmű-ágazatban megfigyelhető súlyos problémák nem kapják meg az ágazatnak megfelelő figyelmet. Mi azt szeretnénk, hogy a nagyon közeli jövőben elindulhasson egyfajta ilyen ötpárti diskurzus, hogy próbáljuk meg alakítani ebben az ágazatban azokat a nemzeti minimumokat, amelyeket politikai oldalaktól, illetve kormányzati ciklusoktól függetlenül is képviselni lehet annak érdekében, hogy ez a jövőnket alapvetően meghatározó ágazat, ez fenntarthatóan tudjon működni” – mondta Keresztes László Lóránt, az LMP szakszóvivője.
Forrás: Hír TV