2019. november 11.,
hétfő, Márton napja

Hétfőn folytatódik a rendkívüli parlamenti ülésszak

Hír TV

2018. július 1., vasárnap 10:18, frissítve: vasárnap 10:19

Kétnapos üléssel folytatja rendkívüli nyári ülésszakát az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők hétfőn a kormányt interpellálják, kedden pedig a gyülekezési jogról és a magánélet védelméről szóló, valamint a választási szabályokkal összefüggő törvénymódosító javaslatokat kezdik tárgyalni.

A parlament honlapján elérhető napirendi javaslat alapján az ülés hétfőn 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. A Háznak elsőként az ittas vezetéssel gyanúsított párbeszédes Burány Sándor mentelmi jogának felfüggesztéséről kell döntenie a legfőbb ügyész kezdeményezésére. Az ellenzéki politikus vállalta a felelősséget, amiért még januárban enyhe fokú alkoholos befolyásoltság alatt vezette gépjárművét a fővárosban.

A képviselők ezt követően egy órában intézhetnek interpellációkat a kormányhoz, majd további hatvan percben azonnali kérdéseket, újabb fél órában pedig kérdéseket tehetnek fel a kabinet tagjainak.

Kedden szintén napirend előtti felszólalásokkal indul a parlamenti munka, azután pedig nemzetközi szerződések kihirdetéseiről, valamint a toronyházakra vonatkozó szabályváltoztatásokról kell döntenie a törvényhozásnak.

A szavazások után kilenc kormányzati, illetve kormánypárti előterjesztés általános vitáját bonyolítják le. Ekkor kerül terítékre az Igazságügyi Minisztérium gyülekezési jogról valamint a magánélet védelméről szóló törvényjavaslata, amely a tárca szándékai szerint garantálná a magánélet védelmét, az otthon nyugalmát, és védelmet adna a zaklatással szemben például a közösségi médiatérben a magáncéllal megosztott tartalmak esetében.

A Fidesz kezdeményezésére tárgyalhatnak a választásokkal kapcsolatos törvények változtatásairól. Az indítvány alapján a jövőben nemcsak a párt vezető tisztségviselőinek, hanem a párt listás és egyéni képviselőjelöltjeinek is felelősséget kell vállalniuk a kampánytámogatás visszafizetéséért, továbbá pontosíthatják a levélben érkező szavazatok érvényességének szabályait is.