2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:00

Gyurcsány: Az emberek nagy része kormányváltást akar

Hír TV

2018. március 15., csütörtök 20:10, frissítve: csütörtök 22:32

Az LMP miniszterelnök-jelöltje Egyenesen című műsorunkban jelentette be, hogy elfogadja Gyurcsány Ferenc meghívását. Szél Bernadett szerint az ellenzéki pártoknak sorsközösséget kell vállalniuk egymással, különben nem lesz kormányváltás.

Gyurcsány Ferenc tudja, hogy nem az ellenzék legintegratívabb politikusa, hogy finoman fogalmazzak. Tehát ilyen módon a Jobbikot nehéz helyzetbe hozta. Talán jobb lett volna máshogyan kezdeményezni ezt a találkozót, de mindenesetre a találkozó a lényeg, hogy beszéljünk egymással. Hogy ott mi fog történni, bocsánat, én viszont nem arról szeretnék beszélni, hogy április 8-a után mi lesz, hanem arról, hogy április 8-ig hogyan tudunk eljutni úgy, hogy ott nyolcadikán kormányváltás legyen – nyilatkozta a politikus.

Tekintse meg a teljes beszélgetést!

A Jobbik nem fogadja el Gyurcsány Ferenc meghívását. Az ellenzéki párt közölte, hogy nem vesznek részt a volt miniszterelnök által kezdeményezett vasárnapi egyeztetésen. Vona Gábor Egyenesen című műsorunkban azt mondta, hogy a Jobbik szavazói nem vennék be, ha együttműködnének Gyurcsány Ferenccel.

A Jobbik elnöke és miniszterelnök-jelöltje hozzátette, hogy a gyurcsányi ajánlat szerinte Orbán Viktor politikai érdekeit szolgálja.

Ennek erkölcsi és taktikai és számtalan oka van, hogy mi miért gondoljuk azt, amit gondolunk. Az LMP felé nyitottak vagyunk, tehát ez is jelzi, hogy mi nyitottak vagyunk a tárgyalásra, nyitottak vagyunk az együttműködésre. De a múltat nem akarjuk visszahozni. Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor számomra olyan, mint egymást tételező szereplők, amíg van Gyurcsány Ferenc, addig lesz Orbán Viktor – mondta el Vona Gábor.

Tekintse meg a teljes beszélgetést!

Gyurcsány Ferenc szerint a teljes ellenzéki összefogás nem az ő ügye, ezt akarja az ország többsége. Az pedig a Jobbik felelőssége, ha nem vesz részt ebben, és ezzel akadályozza a kormányváltást – tette hozzá.

A DK elnöke egy olyan megállapodást szeretne kötni az ellenzéki pártokkal a vasárnapi tárgyaláson, hogy mindenki ígérje meg: ha a Fidesz kisebbségbe kerül, akkor senki sem áll össze vele, hogy többséget szerezzen a parlamentben.

Elveszíti Orbán a többséget, megalakul a parlament, vele szemben állóknak van többsége, még nincsen új kormány, a régi, ügyvezető kormány van. Hiába kapja meg mondjuk Orbán a köztársasági elnöktől a megbízást, azt mondta minden párt, a velem való beszélgetésen, hogy kizárja, hát ott vacakolhat egy pár hétig-hónapig, hogy mi lesz ebből. Ebben az időszakban parlamenti kormányzás következik. A parlament többsége az Orbán-rendszer legfontosabb elemeit törvényhozással lebontja anélkül, hogy az ellenzék lenne kormányon – mondta Gyurcsány Ferenc.

Tekintse meg a teljes beszélgetést!

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!