2019. január 19.,
szombat, Sára, Márió napja

„Gyalázat”: Szigetváron is nekiláttak a fák kivágásának

2016. augusztus 4., csütörtök 12:12, frissítve: csütörtök 13:03

Hiába írtak nyílt levelet Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek a szigetváriak a várparkban lévő fák miatt, a kivágások csütörtökön megkezdődtek. A helyiek szerint a munka engedély nélkül folyik, ezért helyi civilek feljelentést tesznek természetkárosítás miatt.

A Szigetvári vár kertjében 65 fa állt, a műemlékvédelmi hatóság 27-et vágat ki az 50-60 éves fák közül. Bár helyi védettséget élveznek, a Duna–Dráva Nemzeti Park állásfoglalása szerint kivághatók. A kivitelező cég neki is látott a fenyők kidöntésének.

„A nagy problémám nekem személy szerint az, hogy valaki ezt Budapesten eldöntötte, véghezviszik. Aki eldöntötte, vagy volt itt, vagy nem, vagy lesz itt, vagy nem. Mi, szigetváriak az év 365 napjából 365 napon keresztül azt látjuk, amit itt hagynak maguk után és ez szomorú” – nyilatkozta Vass Péterné, a Szigetvári Emberekért Egyesület frakcióvezetője.

A fákat a várfalak megerősítéséhez kell kivágni. „Felháborítónak tartom, hogy tervtanácsi egyeztetés nélkül, természetvédelmi oltalom ellenére, annak ellenére, hogy ez a gyógyhelynek a része, vágják ki ezeket a fákat. Ezek a fák egyébként a kulturális örökségünknek a részei, ennek a várparknak a fontos elemei” – emelte ki Berkecz Balázs, Szigetvár főépítésze.

Egy helyi civil szervezet feljelentést tesz. „Állítólag tájidegenek, állítólag nem idevalók ezek a fenyőfák, ahol mókusok tanyáznak és sorolhatnám. Tehát borzalmas, borzalmas dolgot művelnek most a Szigetvári várban, amit a leghatározottabban ellenzünk és jogi lépéseket is fog tenni a Szigetvári Emberekért Egyesület azért, hogy kiderüljön, ki a felelőse ennek a gyalázatnak” – nyilatkozta Varga Zoltán alpolgármester.

Szeptember 7-én, a szigetvári ostrom 450-ik évfordulójára emlékezve a tervek szerint a városba látogat a török, a horvát és a magyar köztársasági elnök. 1566-ban a horvát származású Zrínyi Miklós hősiesen tartotta egy hónapon át a török túlerővel szemben a várat. Maroknyi csapatával végül kitört, és mind egy szálig odavesztek. Az ostrom alatt a törökök vezére, Nagy Szulejmán szultán is meghalt.